A már múlt héten elkezdődött kalima fuvallatai nem igazán akarnak lecsillapodni.
A konstans húsz csomó feletti és néha a harminc csomót is meghaladó széllökésekkel kísért időjárás nem biztosítja a legfelemelőbb körülményeket a kényelmes hajón tartózkodáshoz, mert szinte semmit nem lehet csinálni anélkül, hogy a dolgok el ne repülnének a picsába, és emellé szemed, szád, tüdőd televeri a szaharából hozott importporral. Arról nem is beszélve, hogy a kis hangfalam teljes hangerőnél sem tudja túlüvölteni a riggen sikító szél hangját és az árbocot döngető, a légáramtól megvadult halyardokat…
Amúgy is elég furcsa kalima ez, mert a szokásos hajszárító hőmérsékletű légmozgás helyett, most hűvös szél érkezett, ami ilyen erősségnél még az átlag téli, kvázi langyos-kellemes kanári idő hőérzetét is képes cudarrá redukálni. Mondhatni, hogy fagy belém a szar, ha kint vagyok a fedélzeten, szóval vagy bekuckózok a kabinba és az ablakon keresztül figyelem miként küzdenek a sirályok a harciassá vált levegővel vagy a parton végzem inkább az ügyes bajos dolgaimat. Szerencsére Albatros biztonságáért ezúttal nem kell aggódnom, mert a szél ugyan kurva erős, de keletről fúj, ami az öböl felületét feszített víztükörré változtatja, hullámok hiányában pedig, a horgonyaim jól tartanak.
Az egyetlen érdekes ebben az egészben, hogy a felhőket megcincáló huzat egészen apokaliptikus árnyalatú alkonyatokkal maszatolja össze az eget.
TÚLOLDAL 