TÚLOLDAL

Annál hülyébb dolgot, mint megfázni Gran Canarián alig tudok elképzelni, de azért valahogy mégiscsak sikerült összehozni.
Derekasan rám ijesztett a meteorológia, és a motor mielőbbi elkészültére való koncentrálás közben, nem igazán figyeltem oda arra az apróságra, hogy ha vizesen melózol az árnyékban és fúj rád a hűvös szél, akkor még ezen az éghajlaton is be lehet szerezni egy jó kis náthát.
Még időben átpöfögtem Anfira, hogy a méretes nyugati hullàmverést elkerüljem, azonban mára szépen kiütközött rajtam a kórság, tiszta takony vagyok, meg kicsit lázas is. Az esti intenzív légmozgás, ide-oda terelgette a hajót, meg hát a hullámcsobogásból is jutott derekasan, szóval egyben, max tízperceket sikerült aludni, az ebből kifolyólag rámtelepedett zombiság is hozzájárul a mérsékelt a topponlevéshez.
A váladékkal teli fej, és a menetrendszerű, ötpercenkénti beteges prüszköléstől a megroppant bordakosárba nyilalló fájdalom, nem javít valami sokat az amúgy sem túl rózsás közérzetemen…
Tegnap meghozta a posta a rendeléseimet. (Érdekes módon a kínai testvéreknek sikerült tizenhárom nap alatt idejuttatni az ajándékokat még úgy is, hogy több mint a fél világon keresztül kellett utaztatniuk, és mindezt ingyen. Teneriféről immáron negyvenöt napja várok egy apró csomagot, – ami ha időben ideérkezik, akkor nem kell szétszerelni a motorokat, hogy a kettőből egyet csináljak, és valószínűleg egy kicsivel kevesebb neuronom füstöl el az idegtől – amiért a termék árának háromszorosát fizettem ki postaköltség gyanánt. Összehasonlítás képpen Kína legközelebbi pontja légvonalban 8625 kilométerre van innen, míg Tenerifénél ez a távolság nem teljes 86 kilométert tesz ki, amit ennyi idő alatt, akár égő ronggyal a számban, oda-vissza átúszok kétszer.)
Ezek viszonylag profán kis ajándékok, három leginkább Albatrosnak, egy pedig nekem.

Azt hiszem ez lesz az úgynevezett “karácsonyom”.
Érkezett egy propeller, ami végre a megfelelő pitch-el rendelkezik és pont ugyanolyan, mint ami a testvérén pörög, vagyis ha meglesz hegesztve a másik motortartóm, akkor mindkét hajtómű azonos tolóerővel fogja lökdösi majd a hajót, így az egyik túlműködése okán nem kell majd a torzuló menetirányt a kormánnyal állandóan korrigálnom.
Valamint két vadonatúj kézi bilge pump, ami a tönkrement régiek helyére vettem, így egy esetleges vízbetörés esetén nem kell majd bután végignéznem ahogy elsüllyed a hajó.
A délelőttöt ezeknek a remek újdonságoknak a beszerelésére áldoztam.
Egyébként már egészen elfelejtettem, hogy ez a szállodáktól ölelt Anfi nevű öböl mennyire távol áll a kis halászfaluk viszonylagos nyugalmától.
Persze impozánsnak mondott hely, lehet ilyen, a nyolcvanas évek lakótelepi garzonjainak falait ékesítő óriásposzterszerű képeket készíteni, fehérhomokkal, pálmafával meg szivecske alakú mesterséges szigettel, de ennek persze ára van…

A dübörgő jetskis hülyék, a kajakokról és vizibiciklikről ordibáló vagy a banánon sikongató turisták, és a “mindegyikről másféle regeton” szól partyhajók állandó jelenléte színezi a délutánt, ahogy nagy bögre forró teával, nyakig takaróba csavarva próbálom a takonyblokkolt koponyaüregeimet a nap felé tartani.
Persze ez a ricsaj még mindig nagyságrendekkel jobb annál a stressznél, amit Arguiban kellett volna kiállnom ha ottragadok…
Hamarosan használatba veszem a negyedik ajándékot is, amivel a viszonylag alacsony komfortfokozatom fokozása végett leptem meg magam, vagyis a napfény energiáját hasznosító zuhanyzsákot, amivel a régóta áhított melegvizes tisztálkodás újra lehetővé válik.
Igazi luxuskategóriás felüdülés lesz, utoljára meleg édesvízet akkor volt módom használni, mikor Endrééknek segítettem a lépcsővárban, az pedig akárhogy is számolom, legalább három hónapja volt.