Van, hogy a szar csőstül jön, jobbanmondva, nagyritkán előfordul az is, hogy egyedül állít be, de az esetek többségében azért mégiscsak kedveli a társaságot.
Próbálom mantrázni, hogy a fáradtságos munkával, és súlyos anyagiak befektetésével rendbehozott dolgaim, nem valami kozmikus átok beteljesedéseként semmisülnek meg rendre, hanem csak sajnálatos véletlenek sorozata vezet a pusztulásukhoz, és csak az én kevésbé optimista világképem közreműködésének erdményeként vetítődik bárminemű baljós mintázat az események sorozatába.
Az inverterek (4), az orrvitorla, a hűtők (2), a digimotor, a szivattyú, a víztartály, és a hajómotor sorba, ezennel beállt a partraszállóhajóm is.
Eddig csupán eresztett kicsit, most, azonban, hogy hosszú utánajárás és nemzetközi segítségnyújtás erdményeképp hozzájutottam egy speciális ragasztóhoz, amivel évek kínlódása után, végre sikerült rendesen megjavítanom és igazi örömmel tölthetett el, hogy a napi, négy-öt alkalommal szükségszerűvé váló pumpálás helyett, inkább megtartja a levegőt… Elérkezettnek látta az időt, hogy a javítással átellenes felén felszakadjon, egy bő nyolcvan centis szakaszon, amit már sajnos nem igazán lehet rendbehozni.
A nemrégiben igazi nagygenerálon átesett dinghy, ráadásul pont akkor adta fel a harcot, amikor a régóta csendes Airbnb accountomra végre, újra szállingózni kezdtek a bookingok. (Amiket ugye le kell mondanom, amíg nem sikerül új megoldást találnom, ugyanis a szállásra úszva odajutás tényét, csak mérsékelten egyszerű beadni a fizetővendégeknek.)
A helyzet Murphy-ességét erősíti, hogy a hajóka kiválló alkalmat választott a “kabrió tengeralattjáró”-vá válásra. Véletlenül sem egy random békés reggelen robbant fel, amikor magányosan evezgetek a dolgomra, inkább kivárta, hogy az első vendégeim megérkezzenek.
Tartok tőle, hogy a spontán elsüllyedős kaland, nem fogja arra sarkallni őket, hogy ötcsillagos minősítéssel jutalmazzák a szolgáltatásomat.
(Öröm az ürömben, hogy az incidens a puerto-ból Albatros felé tartó vízi út közepén esett meg, ahol hullámtörő köveit több kikötött motorcsónak is szegélyezi, ezért szerencsére a csomagjaikat gyorsan át tudtam dobni, egy közel veszteglő bárkába, így drágatelefon, számítógép, meg fotoapparát, legalább nem esett áldozatául a betörő tengervíznek.)
Akármennyire is “adventurous” ként hirdetem a szálláshelyemet, valami azt súgja mégsem ilyen élményekkel kellene felejthetetlenné tennem a vendégek itt tartózkodását.
Még egy lépéssel távolabra óvakodott a külvilág.
A kevésbé nyirkosan partrajutás jelenlegi nehézségeit némiképp tetézi látszik, hogy szegény dinghy, még halálában is képes plusz fejtörést okozni, mivel az esszenciális segédeszköznek levésből, hirtelen nagy kupac veszélyes hulladékká avanzsált cucctól, valahogy még meg kell szabadulnom. Ez így összegyűrve, szárazon is kb 80 kiló, publik szemeteskonténerbe nem fér bele, a tenger fenekére küldés pedig egyértelmű morális okokból nem szerepel az opciók között…
A problémakoncentráció elért egy olyan szintre, amikor már tényleg csak vihogni tudok az egészen, az életem ugyanis egyre inkább kezd emlékeztetni egy burleszkfilmre, csak ez színes és sajnos nem szól hozzá a zongora…
TÚLOLDAL 