TÚLOLDAL

Két kimerítő, de viszonylag vidám héten vagyok túl, Andika és Pite jöttek látogatóba, melegváltásban. Épphogy csak kiszuszogtam a vihart, Andi érkezett egy üveg unikummal és rendesen elintéztük magunkat. Szerencsére kellemes semmittevéssel, beszélgetéssel, kedélyes sörözésekkel, strandolással telt az első pár nap, aztán felstoppoltunk a Roque nublo-hoz, ottaludni, meg csillagostejutat bámulni, csak, hogy a turistáskodás meg a komfortzónaelhagyás oltárán is áldozzunk, ne csak a lumpenségén. Pite már keményebb iramot diktált az alkoholfogyasztás és a szívás terén, de közben csinálgattunk eztazt a hajón, meg remekeket ettünk.
Visszakerült hozzám a februárban otthonhagyott búvárfelszerelésem, és az öcsi által küldött ukrán csodavegyület segítségével évek után újra gatyába tudtam rázni a dingi eresztő pórusait. (Jó, persze már soha nem lesz, mert öreg, sokat látott, vérestorkú darab, de így, hogy végre benne tudom tartani a levegőt, még biztos képes lesz a révszolgálaton teljesíteni még egy darabig.)
A legnagyobb kihívást ez idő alatt annak a kivitelezése jelentette, hogy megpróbáljak némiképp embernek látszani, amit végülis, többé-kevésbé sikerült teljesíteni. Megterhelő volt persze, mert a jóllevéstől sajnos igen távol vagyok, ráadásul utálom a maszkokat is, de erre a “boysdontcry” attitűdre mégiscsak szükség volt, mert egyrészt igen nagy tiszteletlenség a vendégekkel szemben, ha totálba nyomom az antiszociált, másrészt semmi kedvem nem volt mások pálmafásnapsütéses nyaralását tönkrevágni az én érfelvágós depim körbesugárzásával. Persze az sem túl szép és őszinte hozzáállás, ha belülről rohadok, de mégis mosolyt sminkelek az arcomra, de talán ez mégiscsak elkönyvelhető úgynevezett “kegyes hazugságnak”, hisz a maskara mögötti látvány egész biztosan senkinek nem hiányzik, (legkevésbé egyébként nekem.) A nagyobb jó érdekében való színjáték közben azért magamnak is szereztem pár kellemes pillanatot, szóval valahol visszahozta a befektetett energiát.