Dublin Segítettem Beának, Mogánból hoztunk el a Volver hostelben feleslegessé vált, két ajándék emeleteságyat, valamint egy tüneményes apró blökit Tauróból.
Ő lesz hivatott a szerencsétlenül járt Ingrid halálával keletkezett kutyamentes űr betöltésére a Baltavári famíliában.
A kölyökkutyákat, egy dobozban talàlták egy állatorvosi rendelő előtt, és mivel a szívtelen gazda nem mellékelt további információt az eredetükről, így fajtájukat csak találgatni lehet. Ránézésre pitbull, staffordshire terrier vagy presa canario lehet, esetleg ezek tetszőleges arányú keveréke.
A jószívű asszonyságnál, aki magához vette a csöppségeket, már csak két kis fekete fickó maradt, a barna és tigriscsíkos nővéreiket már örökbefogadták. Végül a kicsit nyugisabb természetű, kunkorifarkú fiúkára esett a választás, aki a nyakán fehér foltot és a hátsó tappancsain világos zoknit visel. Az alig tíz hetes kis gombóc a Dublin nevet kapta, (A “keresztség” persze Benjinek köszönhető, ő szereti fővárosokról elnevezni a jószágokat. A Caminoban tenyésző cicahadseregből például, szinte egész európát ki lehetne rakni Párizstól Rigáig…)
Kicsit tartok attól, hogy jó kutya válik-e belőle.
Abban ugyan biztos vagyok, hogy szeretetből nem szenvedhet hiányt a Bea
társaságában, azonban a németes rendre nyomokban sem emlékeztető, kvázirandom életvitel mellett és a kutyaneveléshez sajnos elengedhetetlen, határozott, és néha szigorú nevelés hiányában, lehetnek bajok, mikor a kis fekete maszat, egy negyvenkilós, gőzprésharapású fenevaddá cseperedik, és esetleg megihleti a neve, hogy kedve szottyanjon az ír főváros csehói előtt bunyózgató tagbaszakadt kelta cséplőgépek kalandos életvitelére.
Mindenesetre jelenleg hihetetlen cuki karakter. Reméljük a legjobbakat, családban való megjelenése talán Benjit is leszedi naponta pár órára a telefon képernyőjéről, és a közös gondoskodás nagykorára szófogadó kedvenccé teszi…
Mivel számítottam rá, hogy úgyis képtelen leszek aludni, ezért a vendégágyon forgolódás helyett a Palmasban töltött hétvége éjszakáit igyekeztem társaságban tölteni, az első este, egy kedélyes kis, hajnali fél hatig tartó nehézsörözésbe, majd casita-béli youtubedisco-ra táncikálásba fordult, a vasárnap estét pedig némi szabadtéri rockfesztivállátogatással fűszereztük.(Ez utóbbi kevésbé volt átütő, vagyis azon a tagadhatatlan erényén túl, hogy ezúttal nem a szigetet uraló “regeton” bömbölt hajnalig, a rendezvényt szponzoráló Tropical sörgyárnak, komoly minőségi lineupot nem igazán sikerült felállítani. Úgy fest az elmúlt kilenc év kanári kiképzés kevésnek bizonyult arra, hogy az igényeimet leszállítsam a szigeten uralkodó nihilhez és zenei/kulturális vákuumhoz. Persze ezt, még így is üdítő kényeztetésként éltem meg, és fényévekre van a déli falvak, deep vidéki igénytelenségében tomboló, érzelmes lakodalmasflamenkójának idegrendszerborzoló átlagától.)
Miután a többiek hazamentek, végre megint elővettem a régen használt longboardot és keresztül kasul begurultam a főváros, hajnali mozdulatlanságba dermedt utcáit és tereit, úgyhogy most a változatosság kedvéért a lábikráimban lüktet az izomláz.
TÚLOLDAL 