webbeteg

Szanaszétbasz az ideg.

Most, hogy egy kis extra pénzhez jutottam, azonnal virtuális expedícióra kellett induljak, alámerülve a világháló információs bőségszarujába. Akad ugyanis kismillió dolog, amire igen nagy szükség mutatkozik a hajón de beszerzése teljességgel lehetetlen a szigeten, ezért mindenkép valahonnan kívülről kell megrendelni.
A különféle készségek persze nem adják olcsón magukat, itt elsősorban nem az anyagi ráfordításra gondolok, hiszen régóta tisztában vagyok vele, hogy a hajós kütyük díjszabását, szinte kivétel nélkül az árspektrum asztronómiai szegmensére kalibrálták. ( Ez pár, speciálisan spacegrade anyagból készült, valóban csak költségesen előállítható dolog kivételével, csupán a piac farkastörvényeihez, és a fehércipős yachttulajdonosok feszülő brifkójához alkalmazkodó arcátlan túlárazás következménye.
Hajód van? Akkó császárként élsz gecó, úgyhogy gyerünk, viríccsad csak a dellát!)
Mindezekért persze nem csak a ropogós eurók garmadával, de drága idővel, valamint az érzékeny idegszálak kíméletlen eróziójával is fizetni kell.
Nem csupán, mert az internet sűrű káoszszövetének alapos felfejtésére van szükség a kiválóan rejtőzködő, furcsanevű apróságok felkutatásához, hanem elsősorban azért, mert a sziget internetszolgáltatási kvalitása nagyjából a betárcsázós hőskor lomhán vánszorgó bitjeinek, szánalmas sebességét is bármikor alulmúlja.
Sokszor például egyáltalán nem működik, meg-megáll, kihagy pár percre, dolgozgat egy picikét, aztán elnémul megint.
A szomorú az, hogy még fizetek is ezért a rostos fosparféért, ráadásul az európaszerte általános díjszabás többszörösét. Máshol, ennek az összegnek a töredékéért, korlátlan, gyökérhálóerősségű, dübörgő internet járna, itt meg ezt a petyhüdt lószfaszt tudják adni a pénzedért cserébe.( Mondjuk a neurózist azt kapod hozzá grátisz.)
A képernyő tetején végigfutó kék sáv, ami elméletileg az oldalak megjelenítéséhez szükséges adatmennyiség eddig betöltött részét hivatott indikálni, előrehaladásának mértékével egyenes arányban lassul. Ugyan reményteljes suhanással indít, de ez persze csak a beetetés, és bizony nem tart túl soká. Félútnál megtorpan kicsit és csak rövid szakaszokban rándul tovább, de azért még próbálja szaporázni, mint ahogy egy lábonlőtt baka igyekszik fedezékbe vonaglani a front lövészárkai közti szögesdróterdőben.
Aztán szépen kimérten, mint egy jóllakott, alvó anakonda bélperisztaltikája, átadja magát a soronkövetkező, egyre ráérősebb fokozatoknak, kezdi a másnapos, lusta teknős vesszőfutásával, megidézi a mozgássérült meztelencsiga siklását egy meredek emelkedőn, majd mindez, az öreg, köszvényes lajhár keserves haláltusájába fordul,… hogy végül -az utolsó milimétereket megelőzően – az elgázolt vakond, békés mozdulatlanságába dermedjen.
A szemeim jojóznak az eónokig pörgő karikák, a komótosan tántorgó homokórák és a periódikusan dagadó és fogyó színes pettyek pulzálásától.
A lassuló, de evvel párhuzamosan mélyülő lélegzetvételek és a képernyő felületében tükröződő arcom fokozatos ökölbeszorulása szépen mutatják, miként szökik vörös tartományba az idegrendszerem túlterhelésjelzője.
Mintha a kibaszott kilencvenes években lennénk…
A vásárló adatait és fizetési paramétereket firtató aloldalak különösképp szenzitívek a lassú kapcsolatra és az elszállogató csatlakozás okán, rendre elfelejtik a kitudja hanyadjára bepötyögött részleteket.
Négyésfél kurva órája próbálok zöldágra vergődni evvel a szarral és már nem tudom hanyadik próbálkozásra kapom válaszul az időtúllépés miatt megszakadt dumát.
Pedig nem is egy gondosan leárnyékolt, ólomköpeny alatt szendergő atombunkerben élek tíz emeletnyivel a föld alatt, hanem szinte a forráson ülök.
A kajütablak sarkából még látom is a kikötő bejárata mellől az égre meredő, masszív átjátszótorny piros acéltraverzét, a rajta csüngő antennabozótból kitüremkedő, hatalmas, fehér dobokról pimaszul kacsintanak rám a szolgáltatók büszke logói. Szemmel láthatóan semminemű épített vagy természetes akadály nem áll a jel útjába, az üres éter mégis éhesen ásít és a “connection status poor” jelzés mellett fel-felvillanó sárga felkiáltójelet kisvártatva felváltja a kis áthúzott földgömb.
Üvölteni lenne kedvem, amiért ellopják az életem drága óráit ezek a tetvek, torkomszakadtából, mint menydörgő szauropodák, akikről a kaktuszokon kedélyesen átugrabugráló “offline dinoszauruszt” mintázták.
A cég ügyfélszolgálatának telefonvonalából érdemi információt lehetetlenség kicsikarni, a jogos reklamációnak sem nagyon biztosítanak teret, az egész cucc csak azoknak kedvez, akik szeretnek robotnőkkel gombnyomásokról csevegni vagy rajonganak a végtelenbe loopolt ” füreliz” dallamaiért..
Kétségtelen, hogy mióta egyedül nyomom, jobban megfigyelhetők a viselkedésemen az emocionális labilitás félreismerhetetlen jelei, talán ennek tudható be az is, hogy még az én türelmes és szélsőségesen béketűrő jellemem feszített víztükrének felszínére is felbugyborékolnak néha olyan sötét indulatok, amik a Lovecraf által megénekelt ősi borzalmakat mozgatják
A csak látszólagos, de költségesen nyújtott pszeudoszolgáltatással szembeni tehetetlenség – pacifizmus ide vagy oda – fortyogó, gyilkos dühöt érlel, kedvem lenne berontani az internetprovider irodaházába, kicincálni valamelyik nyakkendős seggalakú idiótát a dobozából, és addig járni az ukrán gugolóst az arcán, amíg ki nem serken a fülén az agyvelő, aztán odadobni neki a telefont, hogy tessék barátom, evvel a remek szolgáltatással hívjál magadnak mentőt, baszomalássan!

Címke , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: