TÚLOLDAL

Sajnos nem sokáig élvezhettem a dingimotor felszerelésével járó előnyöket, ugyanis a kedves csácsók voltak szívesek majd másfél hétre rá egyszerűen ellopni a picsába.
Hiába a ponton kamerarendszere, vagy a kis lakat, ami elvileg az eltulajdonítás megakadályozására lett rendszeresítve, ezek az emberi rosszindulat és aljasság ellen nem igazán vehetik fel a harcot.
A kikötő szarásig van a több tízezer eurós erőműveket a tatjukon lógató motorcsónakokkal, de persze nekik az én szerencsétlen, kopott, régi, kis kétütemű mocim kellett, ami végre lehetővé tette, hogy ha esetleg vendégeket szeretnék fogadni a hajón, akkor ne egyenként kelljen beevezgetni velük. valamint, hogy a parton végzendő teendőimhez való hozzájutás ne használjon el különösen sok exta időt a napomból…
Ezt sikerült gyorsan lenullázni basszátok meg, pedig már kezdtem megszokni, hogy valami akár könnyebb is lehet…
Biztos csak vigyázni akartak a vonalaimra, nehogy az evezés kimaradásával el nem égetett kalóriák megterheljék a szervezetem testzsír indexét.

Ostoba módon nem nyugodtam bele a helyzetembe és megpróbáltam valami megoldást találni a dologra.

El is bandukoltam a puerto officina-ba, hogy ugyan mutassák már meg a biztonsági kamera felvételeit, mire közölték, hogy az nem úgy van ám, hogy abba bárki belebámészkodhat, hiába mondtam, a security feliratú gúnyát viselő majomnak, hogy itt ugye olyan ügyről van szó, ami egész egyszerűen összefüggésbe hozható azzal a dologgal, vagyis a biztonsággal, amiért neki havonta fizetést utal a kikötő, valamint én vagyok a kár elszenvedője, és amúgy is csak pár perc lenne a tegnap este rögzített felvételek ellenőrzése, mégiscsak kötötte az ebet a karóhoz, hogy a videók megtekintésére csak hivatalos személynek van jogosultsága.
Ezért ahelyett, hogy hirtelen pontot tehettünk volna a dolog végére, egyszerűen megtudom ki volt a rabló és némi önbíráskodás kereretében addig verem a tolvaj halászgyereket, amíg vissza nem adja az eltulajdonított eszközt, inkább elindultam a yardra feljelentést tenni.
A policia lokál irodájában terpeszkedő dagadt disznó unottan fogadott, látszott rajta, hogy nem igazán feszíti szét a szolgálatra és védelemre irányuló igyekezet.
Mikor elpanaszoltam neki a nyomoromat, rögtön felderült az arca, persze nem attól, hogy végre valami bűntény felderítésében hasznossá teheti magát, hanem, mivel az efféle esetek egy másik erőszakszervezet hatáskörébe tartoznak, ezért egyszerűen lepattinthat és visszatérhet a társadalomnak óriás hasznot hajó önfeledt telefonnyomkodáshoz.
Guardia civil iroda azonban csak a szomszédos Puerto Rico-ban van, de szerencsémre Krisztinek épp volt némi ideje és nemcsak, hogy átvitt kocsival, de az anyanyelvi spanyoljával is segített a feljelentés gördülékenyebbé tételében.
A gördülékenységről mondjuk csak annyit, hogy várattak vagy két órát, a töküres előtérben, mire végre kegyeskedtek abbafejezni a halaszthatatlan, kávéval a kézben cseverészést, és az egyikük elcsigázva, mint akinek a fogát húzzák, behívott az irodába. A fakabát rutinos felhasználóként, két ujjal pötyögve lassan beleerőszakolta a számítógépbe az eset történetét, aminek eredményeképpen hozzájutottam pár, különböző pecsétekkel ékes A4-es papírhoz, és egy ígérethez, hogy ha bármilyen fejlemény lenne az üggyel kapcsolatban akkor majd értesítenek.
Az ilyesmit már sajnos jól ismerem, nem is tudom miért basztam el a délutánomat ennyire felesleges procedúrákra.
A folyamat körülményei alapján ugyanis meggyőződhettem affelől, hogy ez az irodai félóra nem csupán a “nyomozás” elindítását, de az ügy érdeklődés hiányában való lezárását is jelentette egyben, és nem, hogy a kikötőbe nem jönnek el szallagot nézni, de abban a pillanatban felejtik el az egészet, amint kilépünk az ajtón.
Végülis örülhetek, hogy nem büntettek meg azért mert ilyetén polgári alkalmatlankodással feltartom őket a kurvafontos semmittevés gyakorlásában…