Éppen a reggeli rutinfeladatokkal voltam elfoglalva vagyis, egyrészt a szervezetem koffeinbevitelét igyekeztem biztosítani, másrészt az időjáráselőrejelző oldalak jóslatait vetettem össze egymással valamint a külső viszonyokkal, mikor megéreztem a mozgást és a semmivel nem összekeverhető hangot, ahogy az állókötélzeten felsír a szél.
A heves légmozgás által felkorbácsolt vízfelszín ide oda dobálta a dingit és az egyik oldali kötélrögzítő a szemem láttára szakadt le róla az egyik nagyobb rántásnál.
A partraszállóhajóm egyébként is az utolsókat rúgja, öreg darab már, hozzám sem újonnan került, de már a velem töltött idő alatt is rendesen megszolgált.
Kapott mindent, ami egy dinginek nem válik hasznára, ültünk benne hatan párszor, csapódott köveknek, borult fel, akadt bele horog, verődött kagylós mólókhoz, rengeteg lemotorozott vagy végigevezett tengeri mérföld nyomja a vállát és kitudja hány éve tűz rá a nap, emészti az óceán, marja a só, nő rá az alga, tengerimakk és kagyló, számtalan “harci sérülését” a ráragasztott foltok tömkelege jelzi.
Egyszóval kivan, mint a szar, és az idő előrehaladtával egyre rosszabb állapotban lesz.
Minden nap többsoron fel kell pumpáljam, mert durván ereszt és még a legducibbra fújt állapotában is jön bele a víz, eleinte csak szivárgott de mostanra már, négy öt litert meregetek ki belőle minden használat alkalmával…
Azonnal kellett cselekedjek, ha nem akartam végképp elveszíteni, így gyorsan karabínereket kapcsoltam a hátsó emelőszemekbe és igyekeztem mielőbb a fedélzetre emelni.
Ez a folyamat két ember számára egyszerű művelet de egyedül, huszonöt csomós szélben kicsit komplikáltabb.
Működő csörlő csak az árboc starboard oldalán van, de a szél sréhen a másik oldalról fúj, így ha azt akarom, hogy a légvonat a segítségemre legyen ahelyett, hogy belekapva a dingi kínálta felületbe, pörögve meglengesse azt és lengedező bontógolyóként lerombolja vele a korlátomat akkor a portside-ról kellett felhúzzam.
Az imbolygó fedélzeten ide oda rohangálni két csörlőzés és lekötés között miközben a felfüggesztett dereglye ide oda himbálózik igencsak embertpróbáló feladat, de végül valahogy mégiscsak sikerült megoldani.
Sajnos, mint azt egy előző nagygenerál idején írtam, a gumibárka éppenhogycsak nem fér el az orrban, de mivel ez a hajón található legnagyobb kiterjedésű összefüggő felület ezért sehol máshol sem. Így a vele való dolgozás kacifántos logisztikát és sokszor artistákat megszégyenítő mozdulatsorokat kíván.
Ezúttal nem bíztam a véletlenre, egy egész liter kétkomponensű PVCragasztót vettem és a legerősebb víz alatt is hasznàlható poliuretán tubust. Szükség is lesz rá mert A gumitömlő a baloldalon teljesen elvált a hajótesttől…
remélem még nem teljesen reménytelen, mert újra nincs pénzem, a mindennapi partraúszás és a javak efféle úton való hajóraszállítása pedig nem kicsit bonyolítaná meg az életem.
TÚLOLDAL 