TÚLOLDAL

Majd két hónapot fagyoskodtam a Las Palmasi üvöltő szélben, a kikötő borús egét bámulva és minden áldott este, amikor a fogaim összeverődtek, ahogy  vacogva a paplan alá kucorodva próbáltam melengetni a hullatapintásúvá gémberedett tagjaimat, vagy amikor pecáznom kellett a ruháimat a marina olajos vizéből, mert váratlanul belekúrta őket a viharos légvonat, esetleg, mikor a kedélyesen szitáló hideg eső, a szemembe mosta a hátamon szétkenődött grafitos gépzsírt, midőn fejjel lefelé bütyköltem a kormányaknában, csak felidéztem a délvidék szikrázó napsütését, a lágy meleg fuvallatokat és tudtam, hogy már nem kell sokat kibírni, hamarosan ott fogok ringatózni és egy jeges tropicallal a kezemben kamillázom, ahogy az Atlantico békésebb felének átlátszó habjai a horizonton összeolvadnak a felhőmentes azúrkék éggel.
Ehhez képest egy nagy büdös lófaszt  kéremalássan. kb ugyanaz van, mint a fővárosban csak eső nélkül. Már több mint egy hete vastag szürke felhőpalást borítja a látóhatárt, a napot pedig csak abban a röpke fél órácskában látom, amikor este, az útja végén a húsos fellegek alá vándorol és még épp nem merül bele az óceánba….
Egyszerűen nemtudom mi drágafaszom történt az időjárással, az év ezen szakában Arguineguinban még a hirtelen szétszaladó apró cirrocumulusok is ritka vendégnek számítottak, nemhogy ez az egybefüggő dögszínű felhőtakaró. Lehet, hogy ez már az elkerülhetetlen klímaváltozás ármánya, vagy a meteorológia csak  direkt velem szándékozik incselkedni, azonban ha ez így marad, akkor a Kanári szigetek is megy a levesbe és keresnem kell valami élhetőbb vidéket, ahol rendes finom meleg van, nem ez a szar.