TÚLOLDAL

A befizetett hónap lejártát követően csak egyes napokat fizettem a capitanerián, készen arra, hogy bármelyik pillanatban vitorlátbontsak, már ha ugye a vitorlaszabók időben elvégzik a genuámon a szükséges javításokat. Már csak ez van hátra, és úgy számolom a napokat a marinában, mint ahogy az elítélt a fegyházi zárkában strigulákat vés a falra. A rendkívül körültekintően megszerkesztett kikötői beléptetőrendszer hiányosságainak köszönhetően, sikerült is megízleltetniük velem a fegyenclét hangulatát, ugyanis a törlesztett helybérlet hivatalosan mindig a rákövetkező nap deléig ad lehetőséget a maradásra, azonban a pontonokra bebocsájtást engedő mágneskártyák, okosan, pontban éjfélkor elveszítik a szabad átjárást biztosító képességüket. Így másnap délelőtt csak úgy vagy képes kijutni a kapun kívülre, – hogy lezuhanyozz, egyél vagy esetleg mégegy napot befizess – ha kiúszol, kimászol, dingibe ülsz és átevezel, vagy órákig a kijáratnál posztolsz, hátha valaki arra jár és rendelkezik még működő kártyával. (Ez utóbbi megoldás sikerének esélye, kiváltképp az éjfél utáni és hajnali órákban, nagyjából az egymásután háromszor kézbeosztott royalflush valószínűségével vetekszik, és el sem tudom képzelni, hogy ha ez nem egy tengeripunkkal, hanem mondjuk egy fehércipős, öreg hajóssal történik, aki mászni nem tud, úszni meg nem fog, akkor miként tud felülkerekedni egy ilyen helyzeten.)
A dolog pikantériájához hozzátartozik, hogy a több mint ezerhatszáz férőhelyes kikötő, összes, ügyes-bajos dolgának koordinálására, egy darab lusta, fogalmatlan és általában bunkó ügyintéző áll rendelkezésre, kilenctől délig, majd egy röpke négyórás sziesztát követően, este hétig, félhétig vagy hatig, attól függően, milyen napja van, megy e foci a tévében, vagy mennyire siet haza. Vasárnap és egyéb ünnepnapokon nem dolgoznak, (Ehhez nem árt tudni, hogy egy évre lebontva a spanyoloknak van a legtöbb munkaszüneti napjuk Európában, amit a kanáriók egytől egyig mind megtartanak, kiegészítve az ő kis lokál ünnepeiken való nemdolgozással) de a mágneskártyás rendszer nincsen felkészítve a szünnapokra, így egy nemzeti ünneppel egybeolvasztott hosszú hétvégén akár 3-4 napra is kizáródhatsz a hajódról, vagy éppen be a hajódra…

Szerencsére minden szarakodásnak vége szakad egyszer, elkészült a vitorla, (ugyan a felszereléséhez fel kellett kússzak az árboctetőre, mert a felső vitorlafeszítő elem nem akart magától leereszkedni a kötél kioldásával.)  mentünk egy próbakört, megjárattuk Albatrosst a hatalmas freighterek, fúróhajók és konténerszállítók közt, motor pöccre indul, a vezérlés könnyen csúszik mint a vaj, a kormánymechanizmus olajozottan működik, a kötelek kimosva, puhák és illatosak, az újjá varázsolt fock szépen csavarodik fel-le a rolleren, minden kész az útra.
Végre elérkezett a várva várt indulás.
Viszonylag korán összeszedtük magunkat.
Az előrejelzés kellemes szélviszonyokkal kecsegtetetett, bár Las palmas környékén méretes oldalhullámok billegtettek, de ahogy az északkeleti széllel sikerült ráfordulnunk a sziget ívére,  az atlantico heves domborulatai mögénk kerültek és a stabil run-t a sebességünket fokozó laza szörfözéssel támogatták.
Nemcsak, hogy remekül hasítottunk, de még az öreg katalac új sebességrekordját is sikerült felállítani, tizenegy egész nyolc csomóval.
A reptér környékén felerősödött ugyan a szél, de még a biztonságos határértéken belül maradt, teljes vitorlafelülettel szeltük a habokat, csak Arinaga környékén értek olyan pöffök, amik megérlelték az első reffelést.
Pozo izquerdo magasságában történt meg a baj, az orrvitorlát feszítő köteleket rögzítő snap shackle váratlanul kioldott, amit a mai napig nem sikerült megfejtenem hogyan, hiszen nem eltörött, hanem valahogyan csak kinyílt, amit magától szinte fizikai képtelenség megvalósítania. Először azt hittem a vitorla rögzítőszeme szakadt ki, de aztán láttam, hogy az sértetlen, nagyon megörültem neki, de az örömöm korainak bizonyult és sajnos nem tartott valami hosszú ideig…
Az elszabadult orrvitorla körbetekeredett a fockroller mellett futó előremerevítő sodronyon, evvel lehetetlenné téve a betekerését, a terhelés a fővitorlára nehezedett és hajó keresztbefordult az oldalát mutatva a haragosan ránkomló hullámhegyeknek…
A megbokrosodott fock lehúzhatatlanul verdesett a szélben és kettőnk teljes súlya és fizikai ereje is bőven kevés volt ahhoz, hogy egyáltalán megmozdíthassuk, illetve mozdítani nem is nagyon kellett hiszen mozgott az magától is rendesen, hiába csimpaszkodtam a vonagló alsó élbe, ha Ádám nem fogja erősen a lábamat, a probléma villámgyorsan tetéződhetett volna egy MOB szituval, ugyanis olyan elemi erővel rántott magával, hogy könnyűszerrel, szép ívben, belerepíthetett volna a fehér tarajos hullámorgiába.
A frissen megjavított dakronháromszög eszetlen rángatózását semmivel nem lehetett megfékezni, minden erőfeszítésünk hiábavalónak bizonyult, a szél közben elérte a harmincnyolc csomós sebességet és a hevesen hánykódó hajó orrában küzdve, végig kellett nézzük, ahogy az imént még sértetlen vitorla, a durva széllökkések szárnyán, dühöngő korbácsként csapkodva ízekre szaggatja saját magát. 
A legborzasztób a teljes tehetetlenség volt, ahogy ökölbe szorult arccal és az erőfeszítéstől bénára gémberedett kézzel, remegve bámultuk hogyan fulladnak fehér kreppapír szerpentinként a habokba, a gyönyörű vitorlámból rendre kihasadó szövetdarabok.
A széttépődés nyomán csökkent annyira a felület, hogy a csörlő segítségével kicincálhattuk a roller vápájából, a még mindig megbokrosodott szellem lepedőként vonagló cafatokat, és a viharvitorla felvonásával újra irányíthatóvá tettük a hajót.
Mindezt a tortúrát, annak rendje s módja szerint, kábé két mérfölddel a teljes szélcsend beállta előtt sikerült megoldani.
A Maspalomasi világítótorony vonalától még egy kis szembefuvallat is kerekedett, de inkább a motort bőgettük mert a fürdőlepedő méretű viharfockkal nekiállni krajcolni az alig lengedező széllel, nem sokat javított volna a sebességünkön, kiváltképp azért, mert akkor, a még mindíg termetes hullámok sréhen ostromolták volna a hajótestet, további nemkívánt oldalcsúszással nehezítve az iránytartást.
Napnyugtára Pasito Blancoig jutottunk és nyugodtan lehorgonyozva végre megtölthettük a bendőnket, ami igencsak jól jött, hisz napközben csak olajos magokkal meg cukroskeksszel próbáltuk fenntartani a metabolizmusunkat.
Azt hittem a fárasztó nap után csecsemő módjára fogok szenderegni, de a hosszú kikötői tartózkodás után először horgonyon töltött éjszaka újra előcsalta a marinában nem jelentkező neszeket a hajóból, így tízpercenként felriadtam valami szokatlan hangra, szóval mégsem sikeredett zavartalanra a pihenés.
Másnap már nem siettünk, de ennek ellenére mégis csak késő délutánra értük el Arguineguin áhított öblét, ugyanis a motor valamiért eldobta a szépen beállított alapjáratát és több órás állítgatás, meg mindenkitisztítás után sem sikerült olyanná fixálni amilyennek hallani szerettem volna.  Pajartól megfordult a szél és precíz, fokra pontos, nosewind-é változott 17-20 csomóig erősödve fújt vissza minket maspalomas felé ezzel két és fél tengeri mérföld per órára rontva a sebességünket.
Jó nagy körben kerültem a hullámtörőt, szinte Anfi del mar felől közelítve az öblöt, mert kicsit elegem volt már a kellemetlen meglepetésekből… Szerencsére nem volt túl nagy tumultus.
A régi szomszédok közül csak Jazz kétárbócos dzsunkája maradt a környéken
Elöl-hátul horgonyt vetettem és gondosan beállítottuk Albatrost a hullámirányra.
Bár a kedvenc helyemen, az ötletesen Delfin Team névre keresztelt, öreg slup van kikötve, (Amit egyszer már megmentettem a köveken összezúzódástól, és azóta szemmel láthatóan magára hagytak.) de szerencsére ezt az öblöt úgy ismerem, mint a tenyeremet, tudom hol fekszenek kövek a homokágyban, merre kezdődnek a sziklák, és hol a legnyugodtabb víz. szóval így is sikerült megfelelő pozíciót találni.
Estére Peti is bejelentkezett,  és igyekeztünk hirtelen felindulásból annyi rozéfröccsöt inni, amivel kellőképpen meg lehet ünnepelni a viszontagságos “hazaérkezést”.
Ezt a kurva vitorlavesztést még mindíg nem sikerült feldolgoznom, úgyhogy igencsak rám fért a számolatlanul ürített borospoharak gondolatboronáló hatása…