Szép lassan összepakolásztuk minden szarunkat, készen arra, hogy elbúcsúzzunk Zanzibártól és sajnos ezúttal a további afrikai kalandoktól is.
Sétáltunk még egyet a parton, lőttünk még pár fotót a helyről, majd idejekorán nekiindultunk a főváros felé vezető útnak, hogy még tudjunk vacsorázni egy jót, ugyanis azt hallottuk, hogy a flydubai gépein nem nagyon táplálják túl az utazókat…
Zolival és Andival, vagyis immáron a volt főnökeinkel, beültünk a reptér melletti csehóba beszélgettünks és elmajszoltuk az utolsó Tanzán menünket némi pilau rizses zebu masalát.
Mindig olyan ambivalens érzés otthagyni ezeket a helyeket, ahol huzamosabb időt tölt az ember, amikor tudod, hogy nagy valószínűséggel sohasem térsz vissza, pedig az emberek megkedveltek és végül mi is megszerettük ezt a kis sárkunyhós, mesepartos, csokigyerekes szigetet a maga összes furcsaságával együtt…
Ilyenkor persze mindig eszünkbe jut, hogy sokkal okosabban is sáfárkodhattunk volna az idővel, láthattunk volna még egy kicsit többet csinálhattuk volna mégjobban, de hát így alakult. Most még megvesszük az ajándék maszájos hűtőmágnest a dutyifríben és holnapra már egy teljesen más világban leszünk…
TÚLOLDAL 