Errefelé nem igazán megy eseményszámba, hogy rengeteg féle hüllő rohangál a falakon, és a plafonon. Estefelé élénkülnek meg a falfelületek igazán, hisz a terasz lámpái körül, mindig óriási all you can eat büfé várja a gravitációnak fittyet hányó kis éjszakai vadászokat.
Beharapnak egy-egy kisebb bogárkát, szúnyogot, lepkét, ilyenolyan repkedő izéket, de sokszor az olyan zsíros falatokra is rámennek, amiktől ránézésre azt gondolnám, hogy könnyen megfordulhatna a ragadozó és áldozata közti felosztás. A viszonylag apró gekkók, akkora fenevadakra is rávetik magukat mint az imádkozó sáskák, kabócák vagy a Acridoidea család termetesebb képviselői. Mivel ezek a falatok megközelítik vagy néha meghaladják a támadók testméretét, így értelemszerűen nem igazán tudják őket egyben lenyelni. Az állkapcsuk nem olyan erős, hogy egyből halálos roppantásra legyen képes, így sokszor órákig szorongatják a zsákmányt, néha módszeresen odaütögetve őket a kövekhez, vagy falhoz, hátha az gyorsít valamicskét a termetes ízeltlábúak haláltusáján.
Szerencsétlenek rendesen elzsibbadhatnak a vacsorára várakozva, ugyanis ha egy pillanatra is gyengül a szorítás, a préda azonnal kereket old, akkor meg megy az egész fejedelmi lakoma a levesbe.
Valamiért ezeket a gladiátorjátékokat mindig a fényes porondon, vagyis a fényforrás körül folytatják, de mikor hosszú kínlódás árán mégiscsak sikerül kinyúvasztaniuk az áldozatot, akkor elhurcolják valami, sötétebb helyre, ahol nem lehet kíváncsi szemekkel végigkövetni, miként falják fel a családi menünek is beillő fehérjehegyeket.
TÚLOLDAL 