TÚLOLDAL

Nem túl vidám arra hazaérkezni egy hosszú munkanap után, hogy nincs áram a kecóban. Ez mondjuk errefelé nem megy ritkaságszámba, tulajdonképpen örülhetünk hogy egyáltalán, néha van.
Viszont, ha nincs villany, akkor sajnos víz sincs, ugyanis a sziget lapossága okán ide az első emelet szédítő magaslatára, már egy elektromos szivattyúnak kellene felhordania a vizet, az viszont, az éltető delej hiányában, szépen csendben sztrájkol.
Nemúgy az apartman tulajdonosának az aggregátora, ami viszont kibaszott hangosan bömböl az udvarunkon és rendre pöfögi, a finom, elégetett gázolaj maradványgázait az orrunk alá, hogy az utca túlfelén lévő ingatlant táplálja. Sajnos a zajosbüdös masina által generált villamosságból mi nem igazán kapunk, csak a zajból és a füstből, abból viszont gazdagon.
Ezekkel az extrákkal együtt pedig nagyon kellemes és pihentető a késődélutáni szieszta, ahogy zuhanyzás lehetősége nélkül fekszem a kanapén, a testemre száradt só lassan húzza össze a bőrömet, és a sziget csendjét áhító agyamra finoman rátelepszik az áramfejlesztő dízelmotorjának fülsértő dübörgése…
Remek.