Sajnálatos módon a helyi időbeosztásunk nem igazán kedvez az amúgyis sztenderdnek számító observer beállítottságomból fakadó egyik kedvenc időtöltésemnek, vagyis a (mindenféle élőlény, de leginkább) madármegfigyelésnek. Ugyanis korán kelünk és nem túl sok időnk akad a bámészkodásra, napközben ugyanis jobbára vagy az autóban vagy a divecenterben vagy vízalatt vagyunk, és mire hazaérnénk és lehetőség nyílna némi szabadidős elfoglaltság űzésére, addigra nagyjából már alászállóban van a nap, és csak sötét sziluetteket hajkurászhatok. Sajnos a körülöttünk tenyésző vegetáció sem támogatja túlzottan a birdspottingot, mivel a sűrű bozótosban hiába is hallok érdekes, figyelemfelkeltő madárhangot, a mindent beborító és szinte áthatolhatatlan cserjésben nem nagyon van esély a kis szárnyas haverjaim megpillantására. A parton azért viszonylag sok időt töltünk ott kaptam le ezt a szép királygémet (Ardea herodias)is. 
Szerencsére az Aves osztály rengeteg képviselője él a szigeten, így néha még ha elvétve is de akár a teraszról is lehetőségem adódik lencsevégre kapni egy két remek pipit. Bár a -legelterjedtebb faj vagyis az Indiai/Ceyloni varjú (Corvus splendens) kivételével, akik hozzászoktak az emberi települések zajához – a legtöbb kis szárnyas nagyon óvatos és félénk, így legtöbbször mire látótávolságba kerülök azonnal elröppennek. 
Esetenként mégis mákom van és a fotoapparát előrántása és az elrebbenés közti rövid időintervallum teret ad, egy vagy két gyors expozíciónak. Múltkor például óriás rikácsolásra értünk haza, a ház mögötti dzsindzsás, buja szeméttelepéből kimeredő ernyős akácia (Vachellia tortilis) ágain, vígan veszekedett három piroscsőrű kúszóbanka (Phoeniculus purpureus) és az egyik, lelépés előtti utolsó rikoltását épp sikerült elcsípni.
Másszor meg épp a terasz előtt, a levélfonat tetőt karistoló legyezőpálma (Livistona saribus) sárga fürtös virágzatán lakomázott egy olajzöld nektármadár (Cyanomitra olivacea) felváltva csemegézve egy arany szövőmadárral. (Akikről már írtam egy két bejegyzéssel ezelőtt)
A minap pedig a viharos, szürke ég előtt, az esőszitálós tengerperton hajtva észrevettem egy villásfarkú szalakóta (Coracias caudatus) vibráló kék szárnytollait. Háromszor álltunk arrébb a kocsival végig követve, ahogy meg-megriadva fáról fára száll, de a végén mégiscsak mutatott egy borzas kis profilt.
Biztosan lesz még szárnyasokról szóló bejegyzés, de ezidáig csak ezek sikerültek úgy -ahogy élesre.
TÚLOLDAL 