Végre, újra a saját kis hajókánkon ébredek!
Las palmas első nagy meglepetése, egy korántsem napsütéses, de mégis derűs reggelen, – miközben a kedves kis vízi teraszunkon szürcsölgetem, az agyam reggeli bebootolásához szükséges “régiúj” ízű kanári macikávét, – egy gyermekkori álmokból felbugyborékoló a történelmi tényekkel összenőtt, amolyan hajós legenda megidéződése.
A kikötő éppen mellettünk lévő kapuján lassan beúszó facsoda, az újvilág felfedezését lehetővé tévő vezérhajó, korhű replikája.
A Santa Maria, a kölyökkoromban, hallott történetek alapján, a fejemben kialakult kalandfilmszerű víziók szerint, leginkább egy olyan dologra hasonlított, mint az ezerhétszázas évek derekán konstruált háromfedélzetes, kilencvenhat ágyús hatalmas sorhajók, mint mondjuk a HMS Victory, nyolcszáz főnél is nagyobb legénységgel, három délceg árboccal, húsznál is több dagadó vitorlával…
Ehhez képest persze a valóság sokkalta szerényebb és léptékében megmutatja, hogy a spanyol korona hozzájárulása a kétes kimenetelű expedícióhoz nem is volt olyan nagyon bőkezű, mint amenyi profitot végül generált az új kontinens szisztematikus kifosztása.
Hiába is tudtam felnőttfejjel, hogyan nézett ki ez a közepes karakk, természetesen a fiatalkori elképzelések sokkal erősebb képzetei villantak be az agyamba, így elsőre fel sem ismertem, csak gyanítottam, hogy valami híres vízi jármű másolata lehet, hiszen sokkalta valóságszerűbbnek nézett ki, mint a valódi funkció nélküli művitorlázattal felszerelt, amolyan “karibtengerkalózai” jellegű turistáknak épített díszlethajók.
Aztán persze beugrott a kép, ahogy a metszeteken látni, a két karavella a Pinta és a Niña kíséretében…
starboard
hajóorr
Vicces kis makettnek tűnik a konténerhajókkal összevetve
TÚLOLDAL 