Az utóbbi pár posztban annyit nyávogtam a száraz évszak meg a meleg miatt, hogy most megkaptam a magamét.
Attól ugyanis nem szabad eltekinteni, hogy a ritkább csapadék áldással kecsegtető időszak sem lehet túl sokáig esőmentes errefelé, hiszen ez itt mégiscsak a trópusi éghajlat esszenciája.
Ha a valódi monszun beköszöntére várni is kell még egy-két hónapot, az időjárás azért néha keményen belecsap a lecsóba, és demonstrálja, hogy bizony lehet ezt másképp is csinálni.
Történetesen két teljes napja, pár perces megszakításokkal ömlik az eső , tombol a szél és a környékre jellemző jó kis thunderstorm, parádésan nyomja az ingyendiszkót a dzsungellakók és az emberek mérsékelt megelégedésére. Nem szívesen lennék most kóbor eb a környéken, szegények rohadtul parázhatnak.
(Legutóbb mikor a parton csapott ránk a zuhé és bemenekültünk egy szálloda teraszára kávézni, egy szerencsétlen kutyus végig ott reszketett az asztalunk alatt és minden dörgésre úgy lapult oda a lábunkra, hogy hirtelen 10 kilóval nehezebbnek tűnt.)
Óriási dörejek jelzik az ide-oda csapkodó villámok aggasztó közelségét.
Néha pár órára elmegy az áram, és amikor épp visszajön, akkor is sercegve pislognak az energiatakarékos lámpák, mint fáradt szentjánosbogarak a mikrosütőben.
Ki is tépkedtem mindent a konnektorból, mielőtt a féltve őrzött elektromos kütyük áramkörútvesztőjét ropogósra süti a kóbor túlfeszültség.
Jobbára a gangon üldögélve gyönyörködöm az égiháborúban.
A most egész jellemzően “esőerdőnek” kinéző rengeteg, közeli fái közé beverő ménkű telibetalál egy méretes tualangot, (Koompassia excelsaa) a dobhártyarepesztő dörej szinte a fényhatással együtt érkezik, emlékeztetve arra, hogy a hangot valójában az eget átszelő, pusztító energiájú elektromos ív nyomán felforrósodó levegőből képződő lökéshullám adja. A retinámba égő villanás pillanatnyi káprázata után még látom, ahogy az óriásfa koronájának kétharmada, a mennydörgéshez képest ugyan szelíd hangon, mégis félelmetes recsegéssel, füstölögve merül, a dzsungel, eső áztatta, zöld paplanjának felszíne alá. Nyomában madárfelhő rebben fel a súlyos ágak ütötte kráterből, és ahogy megjelent olyan sebesen szerte is foszlik. A hullámzó levélrengeteg imbolyogva összezárja a sebet, és a csattogó csapadékfüggöny hamar elmossa a halovány füstcsík emlékét is. Hiába meresztgetem a szemem, a pillanatnyi dúlás nyoma sem látszik már a sűrű klorofilraszteren.
Eleinte még meleg volt az eső, épp akkor kezdett el csöpörögni, amikor a kis kanálisban randalírozó “sárkányt” (Varanus salvator) megpillantottam, gyorsan berohantam a fotoaparátért, épphogy csak sikerült lencsevégre kapni. Ritkán látni őket, nem szívesen mutatkoznak ugyanis nyílt terepen. A felvétel meg persze jó sötét lett…
Aztán, mint aki jól végezte dolgát kiugrottam a pont húsz méterre lévő seven eleven-be, egy zamatos seggkávéért. (Az éjjelnappali boltokat exkluzív kávégépekkel felszerelő cég kreatívjai sajnos nem voltak valami körültekintőek a márkanév értő kiválasztásánál.)
Természetesen épp akkor kezdett rá igazán
A kis permetezésből hamar zuhatagszerű őrjöngés kerekedett, a “hosszadalmas” hazaúton, úgy ronggyá áztam, mintha legalább egy hatvan perces, kimerítő merülésről tértem volna vissza. Gyorsan vettem egy forró zuhanyt, hogy a frissen leküzdött alattomos kórság nehogy visszaszivárogjon a tüdőmbe a csapzott ruhaneműimen keresztül.
Csak üldögélek és hallgatom, a töméntelen mennyiségű víz káoszdobolását a nagyra nőtt levelek viaszos felületén…
Az elkövetkező órákban szakadatlanul szakadó eső hamar lehűtötte a levegőt. Egy-egy eltévedt széllökés néha totál beterít az ereszről lógó patakok dús hozamával, amolyan ice bucket challenge jellegű meglepetést okozva, ilyenkor beballagok a zuhany alá, újra lecsapatom magam forróvízzel és tovább folytatom a bámészkodást, nagyon mást nem is lehet csinálni ilyen remek időben, főleg az áramkimaradások közepette, hiszen a sötétben sajnos a villanykönyvemen sem látszanak a betűk. A függőfolyosó alatti kis csatornában csörgedező erecske, tomboló sáros folyammá változott a hegyről lezúduló vízmosástól, épp az imént ragadott magával egy könnyelmű csirkét a baromfiudvarból, aki gázlómadárnak képzelvén magát, vakmerően nekilátott az átkeléshez. Tévedett! 〈tengeri dögevők like this〉
TÚLOLDAL 