TÚLOLDAL

Kicsit el is felejtettem, hogy a legutóbbi három Andamán túrán nem volt nálam a tablet, ezért a vízen nem tudtam memoárt pötyögni a hajós élményekről, és persze, amikor meg kiértem a szárazföldre totál kiment a fejemből, hogy ezek az emlékek még jól mutathatnának a naplómban…
Így hetek távlatából már nem is olyan egyszerű rekonstruálni az eseményeket, hiszen a melóban minden olyan gyorsan történik és jóformán tényleg arról szólnak ezek a túrák, mint amivel a cég hirdeti magát.
Lényegretörő szlogenjük valahogy így hangzik: DIVE-EAT-SLEEP-REPEAT…
És a napi négy merülést követő négyszeri melegétkezés után, tényleg kábé felborulni van csak ereje az embernek…
Először egy háromnapos tripen kalauzoltam a békaembernek öltözött, zömében távolkeleti öngyilkosjelölteket az ötös számú Mantakirálynőn.

 

Ez a hajó kizárólag a Szimilan szigetek északi része körüli merülőhelyeket látogatja és a kedvenc lukas szigetemet Koh Bont.

Mivel a búvárcsapatból kizárólag én nem vagyok a céggel állandó szerződésben, ezért viselnem kell a szabadúszók átkát, vagyis, hogy jóformán mindig nekem jutnak a leggyengébb láncszemek, akikkel a rezidens oktatók nemigazán akarnak bajlódni.
Már megszoktam, ráadásul a mindenféle keleti népek habzó cukisága a felszínen, kárpótol a vízalatti nehézségekért, és mivel nagyon oda kell rájuk figyelni, így nem tudják nem érezni a törődést, és ez szerencsére meg szokott látszani a borravalóm menyiségén is.
Remek kis búvártúra volt, azt az egyet sajnálom csupán, hogy ez a hajó kihagyja a legendás hírű Richelieu rockot az útitervéből, ott ugyanis mindig lenyűgöző élményekben lehet lubickolni.
Persze nem mintha a többi merülőhely csapnivaló lenne, de hát nem véletlenül ez a szikla a húdenagyonhíres.  Leírhatatlan mértékű biodiverzitás csap az ember arcába minden egyes alászálláskor, egyszerűen lehetetlen megunni, annak ellenére hogy maga a merülőhely nem túl nagy és a népszerűsége okán szerencse kell hozzá, hogy a halak és egyéb érdekes szerzetek mellett ne 200 másik búvárral legyél körülvéve…
Kate a Belorusz tripleader kicsit kiszámíthatatlan habitusú figura, de mindent összevetve jól szórakoztunk, ebben nagy segítség volt Michael a Seychelle szigeteki óriásropi, és Maty a mindíg kedves belga huzigalány, valamint Jessy, az Argentin bongyorka, ők hárman képviselték a sötét bőrű, göndör szakosztályt a hajón, szemben a két Kelet-európai szőkével.
Michael az a tipikus benemálaszája füves mókamester típus, de már megjelenésében is igen komikus karakter, olyannyira laza, hogy nem tudod mi is tartja össze valójában. Képes a tőle megszokott széles taglejtések kíséretében úgy kezdeni egy dive briefinget, hogy: “Wazzap niggas” (Miközben kizárólag kínai és európai vendégeink vannak.)
És van valami rejtett képessége, amivel akkor is szót tud érteni az emberekkel, ha egy kuka szót sem beszélnek semmiféle közös nyelven…

Az alábbi facebook linkekre kattintva a cég  egyes túráiról készült hivatalos albumai tekinthetők meg némi tengeri élővilággal, csoportképekkel és site leírásokkal…
https://www.facebook.com/pg/khaolakscubaadventures/photos/?tab=album&album_id=10156152891521449

A hetes Manta Queen csinálja a leghosszabb trip-et az összes közül, nem csupán a Similan nemzeti park csodáit de a Surin szigetek némelyikét is látogatja és természetesen itt sem maradhat ki a híresnevezetes ROCK!

(Amire ezen a hajón divatos, vicces szokás szerint, a Queen örökzöld slágerével szoktuk ráhergelni a kedves vendégeket, vagyis mindenki, ügyesen ritmusra püföli az asztalt, hogy “we will we will ROCK you”, és annyira euforikus hangulatban ugrálnak be a vízbe, mintha valami kemény drogot adagoltunk volna a reggeli műzlibe. Mondjuk a víz alatt olyan vizuális élményt kapnak az arcukba, ami felér egy 1000 μg-os Hofmann neurális szőnyegbombázásával.)
Mindent összevetve nagyon kellemes kis utazás volt, Aisha a tripleader lány először főnökösködött ezen a hajón, és mivel igen jól kezelte a dolgot rettentő nyugodt feszültségmentes öt napot sikerült együtt tölteni.
Rajtam és Aishán kívül négy oktató volt még a fedélzeten Erika, a pici vicces kínai lányka, Jay az olasz raszta tengerbiológus, Ők ketten folyamatosan szekálták egymást, persze csak tréfából, de a két szuperszélsőséges angol akcentus viccessége miatt, ezek a csetepaték általában harsány röhögésbe fulladtak. A másik két staff Jessy és az amerikai műmosolyú lány, akinek sajnos totál kiment a fejemből a neve.
A klienseim egy kínai család, apuka és három kislánya voltak, valamint még egy a családhoz tartozó valami nem tudom miféle relációjú rokon leány. Azt a szetereotípiát súlyosbítandó, hogy az európai szem számára a kínaiak egymástól megkülönböztethetetlen masszát alkotnak, (Amiben sajnos még akkor is van valami, ha az ember több időt tölt el a társaságukban és nagyon odafigyel.) hozzájött az az apróság, miszerint a leánykák ketten ikrek voltak, a harmadik testvérükről pedig senki nem mondta volna meg, hogy nem tartozik az iker csoporthoz, ez is csak onnan derült ki, hogy az ő szülinapja éppen a túra idejére esett, míg a többieké nem. Borzasztóan szégyelltem magam emiatt, de kizárólag a víz alatt tudtam őket megkülönböztetni egymástól, azt is csak a más-más színű felszerelésük alapján. (Amit nem tudom, hogy direkt az én további összezavarásomra, vagy csak viccből, esetleg egyéb megfontolásból, de néha cserélgettek egymás között.) Szóval a gyatra névmemóriám számára amúgyis befogadhatatlan háromtagú kínai neveket rendre összecseréltem a hozzá tartozó lányokkal és a lányokat is összekevertem egymással, hiszen abban a csapdában voltam, hogy szegényeket valószínűleg akkor sem tudnám a nevükön szólítani ha éppen el tudnám dönteni, hogy melyikőjükre is gondolok amikor hozzászólnék. A kellemetlen név és személyiségkáoszt egy idő után az egyszerű személyes névmások használatával oldottam fel, így legalább nem volt annyira nyilvánvaló, hogy fogalmam sincs kihez is beszélek valójában. (A Távolkelet tinilányainak arc és testfelépítése tökéletesen alkalmatlan a valódi koruk pontos behatárolására, ugyanis 13-év fölött sokkal idősebbnek tűnnek saját letöltött életidejüknél, utána pedig az első ráncok megjelenéséig van egy totál kortalan periódusuk, amiben könnyen tévedhet az ember a saccolásban, olyan masszív tíz-tizenöt évet.) Jópofa kis meglepetést eszeltem ki a lánykának, aki épp a hajón lett tizennégyből tizenöt évessé, evvel a junior advanced diver képesítése ekvivalens lett, a felnőtt, azonos szinten lévő búvárokéval és a merülési mélységlimitje ezennel kitolódott 30 méterig. Az egyik öreg búvárnak,aki már vagy hatvan éve merül (és ezt persze lépten nyomon végig is kellett tőle hallgatni) volt egy olyan okos kis tekerős búvárslate-je, amibe hosszú vízálló pausz szerűséget lehet belefűzni és ha elfogyott rajta a szabad hely, akkor a kis hengert továbbforgatva új szabad írófelületet nyerhetünk. Ezt kölcsönkértem tőle és Erikával ráírattam kínaiul, hogy boldog 15. szülinapot, kétszer olyan mélyen, majd a papírost visszacsévéltem a helyére, hogy ne látsszék rajta az írás… olyan huszonnyolc körül járhattunk, amikor megfordultam, szigorúan ráböktem, hogy te, most, azonnal, gyere ide, mintha valami rossz fát tett volna a tűzre. Majd a kompjúter kijelzőjét, – amin tíz centinként, lassan peregtek le a számok – az orra elé tartva süllyedtünk harminc méterig, aztán pont ott láthatóvá tettem a csuklómra rögzített üzenetet, és a Happy birthday ritmusára nyomogatva a duckhornt úszkáltam körülötte. A ráijesztés zavara gyorsan eltűnt az arcáról és annyira elérzékenyült, hogy azt hittem rögtön szinűltig sírja a maszkját, mint az animék komplett patakokat könnyező mangakarakterei… Szóval nagy volt a meglepetés meg az öröm, és bevallom engem sem ölelgettek még kínai tinédzserlányok egy tízemeletes panelháznyi mélységben az Andamán tenger felszíne alatt.
Hiába is dolgozunk néha ugyanannak a cégnek Hajnival, még sohasem sikerült ugyanazon a hajón “szolgálnunk”. Ezt most egy éjszakára sikerült feloldani, mivel a hetes és az egyes túraútvonala Koh bonnál metszi egymást így sikerült dingivel átszökni az egymás mellett parkoló egyik mantakirálynőről a másikra.
Juhúúúú először együtt egy hajón!!!
https://www.facebook.com/pg/khaolakscubaadventures/photos/?tab=album&album_id=10156163970806449

A harmadik tripet pedig, hogy rímeljen, újra a flotta hármas számú képviselőjén sikerült tölteni. Természetesen (GI) Joe vezetésével, Daniel, Brendan, Davy, Ann, Adeline, Tony, Bianca, és még egy divemaster trainee fiú társaságában, akinek sajnos képtelen vagyok a nevére visszaemlékezni.
(A Thai crew tagjai tartanak még egy végtelenül cuki repülőmókust is háziállatként a fedélzeten, ő  volt még velünk.)

Attól a kissé visszás hangulati elemtől eltekintve, hogy Joe-val olyan hajókázni, mintha nem is egy búvár liveabordon lennék egy csomó vidám, vakációzó turistával, hanem az amerikai haditengerészet egy büntetőzászlóaljának valamely szopatónaszádján, egész tűrhető volt a túra. Amit kétségkívül megcsinált a két kedélyes Belgából, és a három, csak mérsékelten önveszélyes taiwani-ból álló brigádom, valamint a szerencsésen megpillantott nagy dögök, vagyis egy 5-6 méteres cetcápa bébi, (Rhincodon typus) egy szép nagy manta, (Manta birostris) és az általam a Karibon nagyon megkedvelt pettyes sasráják (Aetobatus narinari) egy kifejlett példánya.
Sajnos még mindig nincsen vízalatti kamerám, és persze ha lenne sem használhatnám a céges túrákon, ezért mások tollaival kell ékeskednem az élmények megosztásában…

https://www.facebook.com/pg/khaolakscubaadventures/photos/?tab=album&album_id=10156199550446449