A kánikula elől leginkább a ventilátorral felszerelt árnyék az, ahová szívesen rejtőzik az ember, a másik menedék pedig a száguldó motoron arcba csapó, hűsítő menetszélben lelhető.
Az utóbbi pedig értelemszerűen sokkal több kalandot ígér, mint a bungi zajos légcsavarja alatt fetrengés, még abban az esetben is ha szinte az összes olyan helyet meglátogattuk már, ami a közvetlen környezetünkben elérhető.
A Tap-lamu móló bűzös halászkikötője mindig kecsegtet némi új élménnyel így a napnyugta előtti időt kihasználva leberregtünk a dokkhoz.
Aholis megcsodálhattuk egy éppen épülő fahajó munkálatait.
Engem mindig is lenyűgözött,- talán a szar kivételével – az összes ember által előállított dolog, ami képes a úszni a vízen, ezért mindig óriási élmény, ha bármi ilyesminek a készülési folyamataiba nyerhetek betekintést. Érdekesek persze a nagyiparilag előállított óriáshajók is, de az egy teljesen másik világ. Az efféle hagyományos helyi cuccok, mint az ilyen kézzel gyártott bárkák ácsolása, sokkal emberközelibb találkozás, átláthatóbb és tanulságosabb, mint az előre hegesztett elemekből összelegózott monstrumok.
Az itt látható formák és ívek nem a hidrodinamika bonyolult tudományának patikamérlegén érlelt képletek, hanem az évszázados hajóépítési tapasztalatok alapján kikristályosodott, mesterről tanítványra öröklődő hagyományok, az alapanyag, a funkció, a tartósság, lassan lepárolódott esszenciája. Egyszerűen magávalragadó…
TÚLOLDAL 