TÚLOLDAL

A kissé módosított önéletrajzom (leredukáltam a sok bullshitet, hozzáhazudtam még egy melóhelyet, és a félprofilos holdvilágképet raktam be avatarnak. Valószínűleg ez utóbbi kelti fel leginkább az emberek érdeklődését, mivel, gondolom komoly levéltárakat megtölteni képes, sablon búvár CV-k tonnáit adják be mindenhová hetente.)

elsőre sikeresnek bizonyult, máris kaptam egy DSD-t holnap reggelre, A Sea dragon divecenter jóvoltából. Addig még össze kell szedjem a cuccaimat, és a rablógazembertolvaj PADI-nak is be kell fizessem az éves divemaster licence díjat, hogy aktív maradjon a státuszom.

A száz eszemmel sikerült egy órával előbbre húzni a vekkert, amivel okosan leredukáltam az amúgy is elbaszottul kicsi alvásidőmet, ugyanis a fél éjszakát a PADI és az Aqua med szuperszar weboldalaival való küzdelem töltötte ki, amit persze megspékelt a netkapcsolatnak az a remek tulajdonsága, hogy hol van, hol nincs. (A “holnincs” periódusok pedig a pénzmozgatós vagy időkorlátos szájtok használóit arra predesztinálják, hogy az amúgy is kacifántos műveletek sorát, kénytelenek legyenek minduntalan elölről kezdeni.)
Szóval, több, mint pontosan,valamint több, mint kialvatlanul érkeztem a helyszínre, és kaptam egy helyiséget szép nagy TV-vel, amin majd levetíthetem az oktatóvideót.
Mire megérkezett a vendég, addigra kitalálták, hogy másnak kell a szoba, szóval inkább instruáljam a delikvenst élőszóban. Szerencsére ezt sokkal jobban szeretem csinálni, mint, hogy akár egy percet is végig kelljen néznem abból a szörnyű szájbarágós mozgóképbűnözésből, szóval jó hangulatban telt a kikötőbe szállító taxira való várakozás.
Számomra csak ott derült ki, hogy egy, a Délkelet-Ázsiában népszerű szálítóeszközzel, vagyis egy longtail-lel közelítjük meg a merülőhelyet.
A hosszúfarok tulajdonképpen gyüjtőnév és a különféle, ezzel felszerelt hajótestek meghajtási metódusára utal.

Jószerivel kiszuperált, autó vagy traktormotorok vannak felszerelve, (kissebb dingiszerű csónakokon nem ritka a fűnyíró vagy fűkaszamotor sem) egy 360 fokban forgatható álványra és a hajócsavar direktben, bármiféle áttétel nélkül kerül meghajtásra.
Hogy a “propeller” vízzel bezárt szöge megfelelő, vagy épp elegendő legyen, általában a motor rögzítésétől függően 2,5-5 méter hosszú tengely végére biggyesztik.
A “pilóta” az egész torony forgatásával irányítani tudja a hajót, vagy az egész hóbelevanc manuális kiemelésével “üresbe” rakhatja a járgányt, esetleg a tengelyt a hajótest mellé fordítva a rükverc is kivitelezhető.
Óriás előnye a faék egyszerűségű konstrukció olcsósága és a mindenféle burkolat hiánya okán a rendkívül könnyű karbantartás.
Evvel mondjuk meg is torpan az erények rövid sora, hiszen nem túl hatékony, kibaszott hangos és a kezelése viszonylag komoly rutint kíván, ugyanis ha a meghajtás rögzített állapotban van az irányítás külön kormánylapáttal történik, de néha ezeket együtt is kell használni, kikötéskor például számomra rémálomszerűnek tűnik, ahogy a vízből kiemelt pörgő kétszárnyú hajócsavarral hadonásznak összevissza.

Az első találkozás a színes tengeralatti világgal a karib vidéken is szívenütő élmény volt, igazi szerelem első látásra dolog. Na hogyha ezt a rózsaszín ködös érzéstüzijátékot lehet valamiképpen fokozni, akkor az az andamán tengernek első próbálkozásra sikerült.
Mindezt ráadásul úgy, hogy a jelenleg meglátogatott partmenti gyakorló spot, minden bizonnyal, mind látótávolság, mind az élővilág biodiverzitása tekintetében, csak szürke csacsiként kulloghat a legendás Similan szigetcsoport hihetetlen trópikus látványosságai mögött.
Imádom ezt a helyet.
Még úgy is harminchét, számomra teljesen újdonságszámba menő fajt számoltam össze az első merülésen, hogy közben egy soha tengert nem látott fiút kellett levigyek a “mélybe”. Az összevissza kapálózó szerencsétlennel ezért értelemszerűen nem mehettem a törékeny korallok közelébe így az apróságokat messze nem tudtam szemügyre venni.
A divesite-ot Khao na jak-nak hívják ami nagyjából azt jelenti, hogy az óriás feje, sokat kerestem mind a kettőt, de, nem nagyon lett meg, csak a bázisra visszatérve derült ki, hogy ez csak a levegőből látható formáció.
Lecsekkoltam a műholdképeket is a területről de úgy néz ki a Thaioknak meglehetősen furcsa elképzeléseik vannak mind az óriásokról mind az ő fejük kinézetéről.