A fejünk feletti fedél alatti kicsi szoba meglehetősen puritán kialakítású, van benne két ágy, ami sajnos nem egy, mármint nem egy francia. Talán ez az egyetlen hiányossága a helynek, ugyanis, azon ritka napokon, amikor Hajni épp nem hajós kiküldetésen vesz részt és együtt tudunk fetrengeni rajta, akkor rendre szétcsúszik és középotyogásveszélyessé válik. Van remek fürdő, igazi meleg vízzel, ami az ég alatt uralkodó hőmérsékleti viszonyok tükrében felesleges luxusnak tűnik. A melegvízcsináló gép helyett, mondjuk rakhattak volna be inkább egy hűtőt, az sokkal jobban passzolna a klíma támasztotta igényekhez, és én is elégedettebb lennék, ha telerakhatnám a mindenhol tonnaszámra növő kókuszokkal és akkor már ivóvízre sem kellene költeni. Pompás, seggmosós ANGOL wc-nk van, amit bizony meg kell becsülni, ugyanis errefelé, a fölé-guggolós kicsilukbacélozvaszarós fajansz van divatban, amit én képtelen vagyok megszokni. Ezen matrica tanulsága szerint pedig a helyieknek az Európában változat rendeltetésszerű használata adja fel a leckét.
A kis lakás valódi varázsa azonban a mögöttünk kezdődő dzsungelben rejlik, valamint abban, hogy a hely függőfolyosós (ami a teraszt is helyettesíti) első emeletisége, egyben kicsit izolálja is az esőerdő faunáját a testközelből, viszont az összes többit erényét meghagyja, amolyan vizuális csemegeként.
Ez azt jelenti, hogy a repülő lényeken és a gekkókon kívül, az összes többi őserdőlakónak úgy ahogy útját állják a függőleges falak, így a békák, varánuszok, kobrák és egyéb a szobában nem annyira kívánatos vendégek nehezebben jutnak az ágyunk közelébe.
A fürdő oldali ablak, egy kedves kis baromfiudvarra néz, ahol a csirkehadat rendben tartó színes tollú hímek mindig gondoskodnak az időben való ébredésünkről, különösen az egyikük, neki valami difi lehet az agyával, az időérzéke is el van tájolva kicsit, néha az éjszaka kellős közepén vagy délután kezd zajongani, valamint a társaival ellentétben a kukorékolás mesterségét is csak ímmel-ámmal sajátította el és folyton elvéti nem a “dallamot”.
A beszédhibás kakasunk
Errefelé nagy becsben tartják a kakasokat, értsd jól minden valamirevaló porta előtt áll, egy vagy két festett porcelánkakas.
kukurikú
és akármennyire is tisztában vannak vele a helyiek, hogy a gipsz vagy kerámiabaromfi nem igazán rendelkezik a valódiaktól megszokott anyagcsere-folyamatokkal, a biztonság kedvéért, mindig tesznek oda neki egy kis rizst meg vizet, vagy cukrosszörpöt, hogy baj ne érje.
Kakas rizzsel és epres fantával
A verebek már lopják is az áldozati rizsát.
Ezt a verebek, hangyák, csótányok és egyéb állatkák úgyis felfalják a mozdulatlan szárnyas szobrok helyett, szóval az adomány így vagy úgy mégis gazdára talál. Mindenképpen szép gesztus etetni az utca éhenkórászait legyen bármi is az eredeti szándék. A pipiőrület okára még nem sikerült fényt deríteni, elképzelhető, hogy azért tombol a kakasláz, mert jelenleg a kakas éve van a kínai horoszkóp szerint, bár fogalmam sincs hogy a Thai-okat érdekli e a kínai asztrológia áltudománya, de ha február 15.-én eltűnnek a baromfik és kutyusok kerülnek a helyükre, akkor ráéreztem a rejtély nyitjára.
A csirkelakás előtti épületben egyébként egy festőműhely található, ahol is, a jóízlés égi adományát nélkülöző turistáknak forgalmaznak, kétes művészi értékű, azonban annál csúnyább fotómásolatokat és egyéb buddhás, elefántos, naplementés giccseket, ezek méretes vásznakra készülnek számolatlanul, szakmányban. Ez persze eredményez néha vicces helyzeteket, ahogy az alapozott vásznak a csirkék közt száradnak, meg effélék
Tájkép kakassal
A festő háza
Ha valaki úgy gondolná, hogy itt az erdőszélen a vidéki élet csendes magánya lengi körül a helyet, az sajnos téved. Egyrészt az utcafronton egy viszonylag forgalmas kétszer két sávos út húzódik, másrészt az erdő, az minden, csak nem csendes.
Kilátás az út felé
Kispatak
Hátul meg a dzsungi
A folyosónk alatt egy kis patakocska csörgedez, ami megadja az aláfestő csobogást, a zöld birodalmának furcsa neszeihez. Annak ellenére, hogy kedvelem a csendet, vagy legalábbis azt a valamit, amit az agyam a hajón csendnek fogott fel, (Ott sincs persze tökéletes kuss, de az árbocon verdeső kötelek és a tenger halk locsogása a hajótest mentén nagyon megnyugtató tud lenni és az valahogy könnyű a csenddel azonosítani.) nagyon érdekesnek találom a természet hangjait, kanárin is mindig csodálattal töltött el, ha felmentem a Peti finkájára vagy Beához a hostelbe, hogy mennyire más zenéje is van a szárazföldnek, mint az óceánnak. Hát itt aztán lehet csodálkozni a hangzavaron, számtalan érdekes madár dalol, számomra szokatlan dallamokat, a szél egészen fura nótát húz, a millióféle törzs, folyondár, ág, levél, lián, virág, rügy és gyümölcs léggitárján. Ismeretlen lények kurjongatnak, neszeznek, zörögnek, motoznak mindenütt. És erre az egész kakofóniára még egy friss hangsávot toldoznak a dzsungel legharsányabbjai, az alig pár centis nagyságú kis rovarok, a kabócák. Nászzörejük már Európa délebbi régióiban is figyelemreméltó hangerejű, de a cicadidae család itteni képviselői igazán óriási zajt csapnak. Akár egyetlen egyed is képes fülsértő hangorkánt produkálni, de amikor sokan zendítenek rá, azt tényleg nehéz elképzelni, ha az ember nem hallja a saját fülével. Amikor először találkoztam evvel a jelenséggel, azt hittem valaki avval szórakozik, hogy egy nagy teljesítményű sarokcsiszolót mártogat ütemesen egy elégtelenül rögzített fémlemez szélébe, vagy egy csúnyán csapágyas ipari zagyszivattyút üzemeltet szárazon, némi túlárammal.
Aztán be kellett látnom, hogy a dzsungel közepén, viszonylag kevesen hódolhatnak a fent nevezett szabadidős tevékenységeknek, ráadásul biztos nem ennyire kitartó módon, szóval a ricsajnak valami más forrása kell, hogy legyen. Később megtaláltam a tetteseket a kertek alján. Ők azok.
(A videót érdemes az elérhető legnagyobb hangerőn nyomatni, hátha vissza tud adni valamit az eredeti élményből)
TÚLOLDAL 