A tegnap megkezdett huszonnégyórás robogóbérlésből, még a honi karácsony hangulatát megidéző, kiadós lakomát kísérő sokáigalvás dacára is maradt pár leberreghető óra. Így nekiálltunk felkutatni egy másik, kevésbé turistamágnes hírében álló, ezért minden bizonnyal nyugodt és valószínűsíthetően ingyenes, erdőszéli vízesést.
A műholdas pozíciómeghatározó tanulsága szerint ugyan jó helyen kerestük, de sehogyan sem lett meg a beígért zuhatag, cserébe elindultunk a folyásiránnyal szemben, a vízmosásban bukdácsolva, és mivel nem a lassan megszűnő ösvényt, vagy legalábbis annak tűnő csapást követtük, hanem a mohos köveken ugrálva a patak hűs vizében törtünk előre, ezért lehetőségünk nyílt valóban behatolni a dzsungel mélyére, a varázslatos mennyiségű zöld, óriásfák és azokat összekötő kúszónövények sűrű hálózata alatt. A patakon keresztbe dőlt fákon ugrándoztunk, óriáspókokat birizgáltunk bottal, pancsoltunk a hűs kristálytiszta vízben és hallgattuk az őserdő bizarr neszeit.
A remek vizes dzsungeltúra után levezetésképp, még egy közeli partot is meglátogattunk. Olyan jó dolog ez a scooter, igazi élményfokozó, használatával annyi minden belefér a napjainkba, hogy alig győzzük.
Mire kiélvezkedtük magunkat a bícsen, lassan vissza is kellett induljunk, mer Hajninak délután már jelenése volt a következő hajótrippen. Nekem meg időre vissza kellett szolgáltatnom a gépjárművet.
Természetesen egy jó útszéli csípőslevesre és a közelben legelésző fánik megcsodálására mindig marad elegendő idő.
útszéli evő
Csilis halbőrcsipsz, a Thai-ok tudnak élni…
Ommnommnomm
Fáni a kert végében
Eddig erősen furcsállottam, hogy a mindenütt burjánzó, szélsebesen növő, bambusz kínálta, erős és rugalmas építőanyag hegyeket, csak ímmel-ámmal hasznosítják a helyiek, de a találomra kiválasztott curryevőhelyünk mellett mégiscsak kifigyelhettem mekkora konstrukciókat dobálnak össze pillanatok alatt ebből a remek matériából.
TÚLOLDAL 