TÚLOLDAL

Azért a kikötőlátogatásnak is megvannak a maga előnyei…
Albatros szépen kipucolásra került. Szegényre már nagyon ráfért a slaggból spriccelhető nagynyomású és korlátlan menyiségben rendelkezésre álló édesvíz. A serényen járó fedélzetkefe több árnyalatnyi, sárgásbarna mocsokrétegtől szabadította meg, a nem csak kissé elhanyagoltnak tűnő, hanem valóban elhanyagolt felületeket, (Hiába, egy bő éve nem voltam kikötőben és a sósvizes mosás és kannából öblögetés képtelen felvenni a versenyt a konstans erős vízsugár tisztítóerejével.) és ha a deck nagyrészének lecsutakolt részei, színben nem is közelíthetik meg a nemrég festett hátsó fertály szűzi fehérségét, mégis sokkalta szebben néz ki, mint az elmúlt év során bármikor.
A vitorlákat gondos tisztogatás után összehajtogatva elcsomagoltam, lesikáltam a cockpit párnáit, (Amiknek ugyancsak egészen felfrissült a kékje ettől a művelettől.) a motorokat felhúztam téliesítettem és úgyamúgy mindent előkészítettem a hosszú parkolásra. A morringkötelek, vadonatúj rugós erőelnyelő izéket kaptak, hogy a biztonságosan lehessen majd tojástpatkolni a hajón, meg persze hogy a kötélbikákon kisebb terhelés legyen, ha valami vihar erősen megrángatná a rögzítéseket.
Érzékeny búcsút vettem a drága hajókától, majd Ádám hathatós segítségével a reptérre siettem, hogy az örök tavasz szigetét hátrahagyva, elinduljak a kontinentális tél viszontagságaival terhelt szülőhazába, hogy újabb tíz évnyi szabadon utazgatást nyerjek a Magyar okmányiroda jóvoltából, és kezemben az új útlevéllel, végre utolérhessem Hajnit, a távoli kelet párás messzeségében.