TÚLOLDAL

Már vagy jónéhány napja hánykolódtunk itt a jókis turistásban. Az évente csak pár alkalommal előforduló délnyugati szél természetesen pont olyankor teszi tiszteletét, amikor a legkevésbé lenne rá szükség, az öböl bejárata ugyanis pont ebbe az irányba néz és így szabad prédájává válunk a szél által felkorbácsolt hullámoknak. A napközbeni intenzív hajó és egyéb vízijármű forgalom miatt be kellett vetnem a hátsó horgonyt is, így persze a hajótestre merőlegesen kapjuk a nyavalyás kis rövid vízfodrokat, amitől úgy billeg Albatros mintha egy megbokrosodott metronóm ingájára lenne rászerelve. Az agresszív ideoda dülöngélés, az öbölben zajló harsány idegenforgalmi tevékenységterrorral tetézve legalább annyira labilissé tette az idegrendszeremet, mint a hullámok hátán hánykolódó kis katamaránunk. Igy nem csoda, hogy amikor Hajni említette, hogy a kevésbé megbízható főnökei hanyagságából adódóan ismét egy kényszerű szabadnap került beiktatásra, azonnali vitorlabontást javasoltam és végre valahára otthagytuk ezt az őrültekházát.
A jól bejáratott horgonyzóhelyünkön kellemes, csendes, szinte velenceitó símaságú, nyugodt vízfelület várt bennünket, ami összevetve az előző napok idegborzoló körülményeivel olyannak tetszett mint forróvizes fürdőbe merülni egy kiadós veréssel járó utcai csetepaté után. Most már nyilvánvaló, hogy az efféle “gyárlátogatásokat” ha elkerülni nem lehet, akkor jobb a lehető legrövidebb idő alatt letudni…