Itt Spanyolországban elvileg kellene, hogy legyen a hajón “black water tank” ez persze nem azt jelenti, hogy a fekete tengeren is használható, kétéltű, páncélozott harci járműveket kellene tartanunk a fedélzeten, csupán egy szép nagy tartályt, amiben a kakit meg minden egyebet – ami egyébként távozik a csöveken – el kellene tárolni és a kijelölt helyen megszabadulni tőle, illetve a partól öt mérföld távolságban kiüríteni. Kevés hajót láttam azonban, amely ténylegesen rendelkezik efféle reservoir-ral.
Nekünk sincs, aljasillegális vízbeszarók és tengerbepiszkítók hírében állunk.
Az organikus szemét, értsd jól, banánhéj, egyéb gyümölcsök magvai, zöldségnyesedék, meg minden, amit rém gyorsan el tud tüntetni az óceán, (vagyis szinte bármi) az a konyhaablakból egyenesen repül a vízbe. Bizonyára erről sokan gondolják, hogy fúj meg micsodarandabitangkörnyezetszennyezőharamiákvagyunk de még a sötétzöld, csatatéri földanyavédelmezők is nyugton lehetnek affelől, hogy a legtöbb cucc sokszor el sem éri az öbölfeneket, az meg, hogy esetleg partra sodródjon szinte teljesen ki van zárva.
A hajóka körül tobzódó apróhalak ugyanis szédületes gyorsasággal pucolnak el szinte minden természetes dolgot és persze felfalnák a nem ehető dolgok zömét is, viszont olyasmit meg nem dobunk az óceánba. Amivel ők nem tudnak végezni a felszínen, arra gondjuk lesz a fenéklakóknak, mindenesetre húsz-harminc perc alatt, nyomtalanul eltűnnek a dolgok.
A fentiek bizonyítására álljon itt egy kis videó, ami híven mutatja, mennyire is lehet az újrahasznosítás terén számítani az óceán faunájára
Egy darab avokádóhéjjal szemléltetem hogyan is működik a konyhamalac hal szolgáltatás.
TÚLOLDAL 
Hű! Azt sejtettem, hogy 100% az újrahasznosítási arány, de hogy ennyire gyorsan megy, azt azért nem…