TÚLOLDAL

A hajósokat (persze itt nem a fehércipőben a sundecken koktélozgató jachttulajdonosokról beszélek) könnyű felismerni arról, hogy a kezüket, karjukat és lábszárukat minduntalan a felhám folytonossági hiányai tarkítják. Egymás hegyén hátán tobzódó régi hegek, már gyógyulóban lévő és friss vágások árkai, horzsolások foltjai, karcolások hálója, véraláfutások, kék, zöld és lila lenyomataival színesítve.
A folyton mozgó hajón szűk terekben kalamolás, csúszós fedélzeten egyensúlyozás valahogy mindig otthagyja a nyomát a bőrfelületen, amelyek regenerálódását erőst hátráltatja a sós vízzel való elkerülhetetlen érintkezés.
Tenyerüket és körmeik környékét a perzselő nap-nátriumklorid kombó rendkívül bőrbarát volta alapból rendesen megcsinálja. Mindez a biztos alap, kiegészítve a kötelek és láncok fogdosásának nyomán kialakuló bőrkeményedések páncéllá dermedő halmaival és az olajkos, zsíros ketyerék bütykölése folyamán felgyülemlő, – jobbára csak az idő múlásával eltávolítható – parasztkörömképző, makacs szennyeződéseivel olyan összképet generál, amit szinte bármelyik kukából élő, hontalan autószerelő megirígyelhetne…
Kíváncsi lennék egy manikűröslány arcán végigvonuló jeges döbbenetre ha egyszer elvinném hozzá a kezeimet, amolyan errevarrjálgombot jellegű szakmai kihívás gyanánt…