TÚLOLDAL

A varadero egy igencsak érdekes hely. (Az eredeti kubai is biztosan az, azonban ott még sajnos nem jártam.) így nevezik errefelé a kikötők tőszomszédságában lévő szárazdokkot, ahol a javításra váró hajókák parkolhatnak a parton, mindenféle fatákolmnányokkal kitámogatva.
A halászok bárkái nem időznek sokat odakint, hiszen munkaeszközök. Kikapják rendbeteszik lefestik és pár nap múlva már újra az óceánon űzik vele a halféléket.
Vannak itt régebb óta veszteglő vitorlások és egyéb, mindenféle, jobb sorsra érdemes hajók is, ezek többnyire ott fognak lábon elrohadni. Többedmagával együtt itt áll, egy hatalmas motorjacht, ami szinte telejesen kiégett.
Mindez évekkel ezeleőtt történt, még láttuk is az óceánról gomolygó sűrű fekete füstöt, majd bevontatták és azóta itt a parton dolgozik rajta az enyészet. Tisztán látszik, hogy ez a hajó már soha többé nem fogja közelről érezni a tenger hullámait, a biztosító gondolom fizetett, a tulajdonost meg ezekután nyilván nem igazán érdekli, hogy itt rohad egy rommáolvadt teknő, amin alig maradt bármi használható. Ha maradt is rajta bármi, ami nem vált a lángok martalékává, azt az évek alatt kilopták belőle az élelmes környékbeliek.
Mivel ez egy luxusjármű volt valaha, az olyan profán dolgok, mint egy horgonycsörlő, gondosan elrejtve pihennek mindenféle fancy burkolat alatt, talán ez lehetett az oka annak, hogy tolvajoknak elkerülte a figyelmét ez a  pompás, elektromos vindlass, ami eléggé a hajóorrban helyezkedik el ahhoz, hogy a motorblokkban tomboló tűz elérhetett volna odáig.
Nos itt jövök én a képbe, – bár én ezt nem hívom lopásnak csak recicling-nak – újra  értelmet adok egy berendezésnek, ami egy halom rozsdás vasdarabként kerülne bezúzásra, amikor lejár az az idő, amíg a kikötőnek valamiért kötelességből tárolnia kell a póruljárt hajókat.
A masina pedig megint szolgálatba állhat, ezúttal egy kevésbé fényűző, de lagalább annyira hasznos helyen.