Ma délelőtt segítettünk kicsit a volt bérkapitány kollegánknak partratenni és megpucolni a horgászhajóját. A kis mérete dacára meglehetősen nagy motorral büszkélkedhet a csónak, ezért sitty-sutty odaértünk Puerto Rico varaderojához, és miután a meglepetésszerűen ottermő kikötői búvárok segítségével visszaszereztük Orlando vízbeejtett pénztárcáját, neki is láthattunk a hajó kiemelésének, és megmosdatásának. Legutóbb másfél éve volt szárazon.
A sajnálatos módon vízbefulladt telefonom, bő egy hetes felszín alatti tartózkodása alatt rátelepedő élet menyiségéből kiindulva, egyáltalán nem lepődtem meg, azon a sok kilogram biomasszán, amit levakartunk a lancha aljáról.
A tengeri flora és fauna elképesztő sebességgel telepedik meg bármilyen vízbe merített testen, antifouling kezelés ide vagy oda…
Ha már egy egészen vékony biofilmnek sikerül megvetnie a “lábát” az érintett felületen, akkor az ő nyakukba aztán hatványozott menyiségben költözhetnek a kollegáik. Amenyiben ez a vízbe merülő objektum nem igazán mozog, vagy nincs kitéve nagyon változó kondícióknak, az új lakók háboríthatatlanul szaporodhatnak és rövid idő elteltével igencsak vastag és határozottan makacs szennyeződéssé alakulnak.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy pár óra spaklizás, nagynyomású tisztítóberendezéssel való támadás, sósavas kezelés, dörzsiszivaccsal vakarás és újabb vízsugárterápia után is maradtak bebetonozott túlélők.
A végső megtisztulást és a szép új védőréteg felfestését már nem vártuk meg, mivel elindultunk felkutatni a hamarosan aktuálissá váló kikötői költözés várható költségeit, majd egy kisebb bevásárlást elintézni, hogy a holnap érkező Simonurat ne várjuk üres hűtővel.
Ami viszont a makacs szennyeződéseket illeti, a hajófenékpucoló körmök megtisztíthatatlansága vetekszik a hajófenékpucolás nehézségeivel, az algagátló kék festék, legalább annyira ragaszkodó természetű, mint a hajóra tapadó tengeri élőlények hadserege, cserébe a lemoshatatlan színes ujjvégek külalakjukban sokkal impozánsabbak, mint a szimpla parasztköröm.
TÚLOLDAL 