Az utolsó előtti mobilkészülékem a sajnálatos fürdőbaleset után, több mint 8 napot töltött el a kikötő fenekén, heverészve, uszkve 10-méteres mélységben, mire a szemben lévő pontonon parkoló, volt munkahelyünkön elcsíptük a merülésből vissztérő búvárokat, és kölcsönkérhettem egy palackot, a mentőexpedícióhoz. Mondjuk a hullámsírban pihenő telefon volt a kevésbé fontos felszínrehozandó tárgy, ugyanis az egyik külmotor kábeles vezérlését lehetővé tévő fémprofil is elmerült a legutóbbi tisztogatás alkalmával. Ez utóbbit sajnos nem is sikerült megtalálni, mivel súlyából kifolyólag nem csak úgy levitorlázott a fenékre, hanem inkább lezuhant és örökre magába zárta az öböl mélyén terpeszkedő métervastag, iszapos üledék. Amit próbáltam ugyan böködni, fellazítani, meg turkálni benne, hátha mégis meglelem azt a marhafontos acélszart, de evvel az aktivitással inkább azt sikerült elérni, hogy az amúgy is csekélyke látótávolságot ollyannyira leredukáljam, mintha csak egy vödör sárban próbálnék körülnézni. A kutatás azonban nem volt teljesen sikertelen, ugyanis kicsivel arrébb megpillantottam a kis Nokia lapostelefon tetemét, amin éppen egy apró góbi próbált valami ehetőt találni.
A vízalatti világ egészen csodálatos sebességgel integrálja a felülről érkező idegen anyagot, egy hét leforgása alatt legalább 3 különböző algafaj, mindeféle baktériumtelepek és egy nehezen azonosítható tengeri féreg vette birtokba a készülék porhüvelyét, valamint úgy tűnt a halak is érdeklődést tanúsítanak iránta.
Ami viszont ennél is csodálatosabb, az az, hogy a visszszerzett masinában található sim és memóriakártya kiszárítás után pont olyan jól funkcionál, mintha nem is vakációzott volna egy csomót a tenger fenekén.
Egyszóval reinkarnáltam az információhordozókat, így a telefonszámom változatlanul: 603102915 és a fényképeim is megmaradtak.
TÚLOLDAL 