TÚLOLDAL

Mivel híján vagyunk a motorizált közlekedési eszközöknek és szabadnapjaink vagy a hét különböző részén helyezkednek el, vagy ha egybe esnek is, csupán 24 óráig tartanak, és ezt is általában a dolgos hétköznapok búvármentes kiszuszogásával töltjük, így őszintén szólva, nem túl sokat láttunk még a szigetből, a gyalogosan megközelíthető tartományon kívül. (leszámítva azt az egy alkalmat amikor Daniékkal átgurultunk Starigrádba, de ott is leginkább egy pizzéria teraszát sikerült jobban szemügyre venni)

Az idő szűkében való utazástalanságon kívül a gépem elfüstölése óta, az internet hullámain való helyváltoztatás mentes, virtuális barangolást is nélkülöznöm kell.  Ám, szinte minden kedvezőtlennek tűnő dolognak van némi előnye is, ez jelen esetben az, hogy a délutánonként fennmaradó szabadidőmben újra rengeteget olvasok. Legalább annyit, mint a kevésbé szép emlékű kollégistaévek alatt, mikor is a fiatal elme (és persze test) zabolátlan kicsapongási vágyát, ostoba és részint haszontalan tevékenységre kényszerítéssel próbálták megbéklyózni és tanulószobán való senyvedésre kárhoztatták, a beteg, poroszos oktatási módszer szigorú zsoldosai.(Tették ezt persze, inkább kevesebb, mint több sikerrel, hisz az unalom elkerülésére irányuló ifjonti leleményességgel nem igazán vehették fel a kesztyűt…) A meddő szilenciumokat, akkor még, a hosszas utánajárással, könyvtárból kölcsönzött regények és innen-onnan felhajtott ismeretterjesztő folyóiratok, tankönyvek mögé rejtésével, vagy jegyzetnek álcázásával lehetett élvezetessé, valamint szellemileg gyümölcsözővé tenni. A modern kor zseniális vívmányai a zsebben hordható és közepes vidéki könyvtárak teljes anyagát könnyen magukba raktározó e-readerek, azonban megkímélik az embert a sorban állástól, az először csak csigabigát ábrázoló majd sárgacsekket rejtő késedelmi borítékok özönétől és a könyvesboltokban semmi perc alatt elverhető milliók kiköhögésétől. Arról nem is beszélve, hogy idegen országokban is hozzáférhetővé válnak általa a magyar nyelven írt, vagy arra remekül lefordított irodalmi alkotások és mindezért nem kell ólomnehéz és hatalmas kiterjedésű könyvhalmokat konténerszámra behajózni.
Ezért a rengeteg előnyért ugyan meg kell fizetni azt az árat, hogy nem érezheted a nyomdafesték vagy éppen az időtől megsárgult papír illatát, a lapozás kellemes surrogó hangja helyett meg kell elégedned a szintetikus csenddel, meg kell szoknod a nemes bőr, esetleg a foszló vászonkötést helyettesítő hideg, sikamlós műanyag tapintását és azt, hogy a félálomban kézből kiejtés és véletlenül lekávézás is összehasonlíthatatlanul nagyobb kárt okoz…

Szóval, ha jelenleg nem is tudok a valóságban utazgatni és a világháló interaktív rendszerében sem bolyonghatok, akkor a pompás kis Kindle villanykönyvem segítségével teszek kirándulásokat az elmémbe rajzolt történetek útvesztőiben. Az elmúlt két és fél hónap alatt befalatoztam a science-fiction ős-öregeinek számos regényét, Asimov, Lem, PKD, teljes antológiáját, kevésbé ismert orosz és egyéb keleti blokkból származó mester sötét disztópiáját, és pár feltörekvő titán vízióját a szingularitásról és a poszthumanizmus lehetséges jövőbeli lehetőségeiről. Könyveket az evolúcióbiológiáról, az idegrendszer és agykutatás fejleményeiről, vitorlázásról, a hajózás és tengeri kereskedelem történetéről, a nyitott rendszerű légző berendezések és a búvárkodás hőskoráról, lassításként csipetnyi szépirodalmat, verseket és persze meséket, mert azokat nagyon szeretem.

Sorra kerültek, a népszerű és a XX. század nyomán gyermekbaráttá finomított nagy mesélők eredeti történetei is. Ezeket rettentő érdeklődéssel olvastam, hiszen egy csomó érdekességet elárulnak a korról, amiben keletkeztek, vagy amikor összegyűjtötték és egységes formába öntötték a nép ajkán forgó mesés jeleneteket.  (illetve jelenünkről, vagyis, hogy miféle változtatásokkal adjuk közre őket napjainkban.) Az állatok, tündérek, varázslók és boszorkányok, kalandjai, a véres események, csodák, kegyetlen fordulatok sokkal plasztikusabban bontják ki, az akkor élt egyszerű ember hétköznapi vágyait és félelmeit, mint amire a hivatalos történetírás képes.
Ezek közül is, talán, az egyik legmegdöbbentőbb találkozás, a legutóbbi olvasmányom, vagyis az 1001-éjszaka meséi volt, aminek egyes kiragadott epizódjait szégyenszemre, csak a Disney féle elvajazott, mézesmázos és tündi-bündi polkorrekté szelídített változatban ismertem.

Holott, XXI. századi, civilizáltnak gondolt szemszögből vizsgálva: borzongató, igazságtalan, kegyetlen és otromba történetek sokasága, meglehetősen kevés tanulság felvonultatásával. Talán a legfélelmetesebb aspektusa mégis az, hogy ugyanezek a játszmák tetten érhetők a közel kelet jelenlegi kultúráját uraló visszásságok hátterében, csupán ifritek, tengeri szörnyek és varázsgyűrűk nélkül. A rideg, ellentmondást nem tűrő vallás, rabnők, mérhetetlen kincsre áhítozó kereskedők/rablók, első látásra lángoló szerelembe eső királyfiak,- akik akár életüket adnák a megpillantott hajadon szüzességéért (No persze az sem baj, ha már valaki felesége, hiszen a férjet csak-csak el lehet tenni valami fondorlattal láb alól és hát más életét adni mégiscsak praktikusabb, mint sajátot.) de a hűtlenség gyanújának legkisebb árnyékára bármikor felnégyelik szeretett hitvesüket, természetesen Allah áldásával – Buja szexizmus, áthághatatlan társadalmi osztályok, bor, lakomák, erőszak, szantál és mósuszillatú becsületgyilkosságok, szigorú babonás rituálék és szokásjog, de a vezírek, kalifák szeszélyei hatására mégiscsak bármikor felülbírálható szent törvények.
Egy barbár mesebeli világ, ami sajnos mindig is húsbavágóan valóságos volt, és az öreg kontinensért rettegők szerint, most a maga szörnyű kegyetlenségével éppen Európa felé lépdel.
Ez akár igazi veszélyfaktor akár nem, láttunk már hasonlót és nem biztos, hogy szükség van egy következőre.
Itt egyszer már, hosszú évszázadok alatt, milliók élete és szenvedése árán ugyan, de sikerült megszelídíteni egy hasonló vírust, és a felvilágosodás józanító ésszerűségének segítségével kicsavarni a kezéből a legnagyobb aljasságok lehetőségeinek zömét.
( Még így is maradt neki bőven)
Sajnos a közel kelet uralkodó vallása nem esett át a kereszténység plasztikai műtétein, mosolygós ráncfelvarrásain, kardot hozó prófétája nem lényegült át bárányokat ölelő, szeretőszívű, píszi hippivé, hanem ugyanaz a véreskezű sivatagi rabló maradt, mint aminek indult.
A vaskor kecskepásztorainak és tevehajcsárjainak torz pszichózisa eredeti, változatlan barbárságában öröklődött át egy olyan korba, ahol az arab telivérek vontatta harci szekerek átváltoztak lánctalpas önjáró lövegekké és szép ívű íjak helyett már gépkarabélyokkal és aknavetőkkel lehet sokkal hatékonyabban fröcskölni a ”jól megérdemelt” halált, a be nem hódoló hitetlen kutyák, illetve a kicsit máshogyan igazhitűek közé.(Persze a tiszteletreméltó ősöknek puszta jatagánokkal is sikerült megoldani az ilyesmit, de azért ez így még félelmetesebb)
Mindezért valahogy úgy tűnik, hogy ezzel a cuccal még inkább meggyűlik majd az emberiség baja, mint a puhább, hamarabb szelídülő babonaságokkal.

Szinte érthetetlen számomra, hogy amikor egy-egy nagyobb/nagyobbnak mondott járvány felüti a fejét, amibe talán pár ember bele is pusztul, rögvest farkast kiáltanak, hatalmas felhajtás, ellenőrző pontok, határzár, vakcinák, karantén, hadsereg, pánik. Ezzel szemben itt vannak fajunk történetének legpusztítóbb kórságai, amik kommunikációval terjednek, szinte ellenállás nélkül képesek akár teljes kultúrákat megfertőzni és semmi nem okozott még ennyi fájdalmat, megalázást, szenvedést és halált, mint ezek.
A kontinens lakosságát megharmadoló pestis, kolera vagy fekete himlő, játszi szünidei vigasságok ezekhez képest, hiszen arctalan vírusok és baktériumok helyett, itt nem létező entitások vélt parancsai által uralt elméjű, hibbant homo sapiensek hentelik le büszkén embertársaikat,képzeletbeli barátjuk nagyobb dicsőségére. Ezért nem igazán használ ellenük az alapos kézmosás és a gyógyfüves kencék bemasszírozása, de sajnos a minőségi, világnézet semleges oktatás is csak generációkon átívelő időintervallum alatt képes némi mérhető eredményt produkálni. Az agyzabáló zombivírusok megfékezésére látszólag nem, hogy nem fektetnek hangsúlyt, de elharapózását bambán bámulják a vallásszabadság megfakult zászlaját markolva, mint akik semmit nem tanultak a történelem rendre ismétlődő borzalmaiból.

Lám a vidám, “ártatlan” meseolvasás is baszott veszélyes dolog lehet, hiszen egy pillanat alatt képes feltüzelni bennem a „szélsőradikálisvallásellenesrettegőt”. Azt hiszem, mégis maradok inkább Lázár Ervin kedves történeteinél vagy a bátor Pirx kapitány kalandjainál.

Ráadásul maholnap talán lesz egy kis szabadidőnk messzebbre kalandozni a belvárosnál, hiszen szombatra általános szabadnapot nyertünk a vasárnap esedékes trialdiver invázióra való felkészülés okán. Kiráááándulááás!