TÚLOLDAL

Az elmúlt napokban ordenáré meleg volt és az eddig úgy-ahogy fújdogáló szél is abbahagyta a fent nevezett tevékenységét, a szállásunk klímája ezért jóformán egy ipari légkeveréses sütő belső viszonyaihoz vált hasonlóvá, csakhogy szél híján légkeverés nélkül.

A szobánkban van ugyan légkondi, de én is gyűlölöm a Hajni meg talán mégjobban, szóval használaton kívülre helyeztük. Az egyik éjszaka azonban már nem bírtam magammal és miután a párnám mindkét oldalát csicsogósra áztatta a fejemből szivárgó veríték rászántam magam a berendezés beindítására.
Vesztemre, mivel egész éjszakára úgy maradt és mivel meztelenül alszom a masinából tutuló 16 fokos légvonat szépen rámdermesztette az izzadtságot és sikeresen lebetegedtem a legnagyobb kánikula kellős közepén.

Mivel tök ritkán érnek utol a kórságok, minden adódó alkalommal meglepődöm rajta, hogy milyen kapitális mennyiségű takony tárolására alkalmas az ember feje. Sajnos a kibaszott nátha a legkevésbé sem kompatibilis a búvárkodással, ugyanis a felhalmozódott váladék jelentősen megnehezíti, vagy teljességgel lehetetlenné teszi a víz alatti nyomáskiegyenlítést.

Ezért, hogy a fülem ne menjen idő előtt tropára, avval szórakoztatom magam a merülések előtt, hogy annyi finom sós tengervizet próbálok az orromon keresztül felszippantani, amennyit csak el bír viselni a szervezetem, na ez a módszer nem csupán a„ zórodatistisztíccsa” de szerfelett hatásos módja az önsanyargatásnak is.

Az orron keresztül való sósvíz áramoltatásban lassacskán megközelítem az egyszeri katonai búvárokat, ahol az ilyesmi rutingyakorlatnak számít, mivel a felszálló bubik leleplezhetnék a mélyben rejtőző egységeket, így nincsen lehetőség a felelőtlen bugyborékolással maszkürítgetésre, hanem szépen meg kell inni azt a maszknyi vizet orron át…

Nagy segítségemre van ezen kívül a méregerős halászemberbarátja cukorka, ami nem hogy a fejedben megbújó taknyot oldja kiválóan, de az agyhártyádat is lemarja.

A  nagy melegnek, a szokatlan lustaságon és a kurvasokatizzadáson kívül még egy biztos jele van errefelé, ez pedig a hihetetlenül intenzív kabócazaj.
Én személy szerint nem igazán nevezném ezt muzsikának, az elején szabályosan idegesített is, de aztán rájöttem, hogy a monoton hanghatás egész kellemesen álmosítóvá teszi ezeket a forró délutánokat.

Sokáig próbáltam megfejteni mire is emlékeztet ez a semmivel össze nem téveszthető zsinyegés, aztán arra jutottam, hogy leginkább arra hasonlít, mintha egy különösen heves, szapora tempójú  felnőttfilm forgatása közben, a nyikorgó ágyrugók közé tett mikrofon által rögzített hangot legalább tízszeresére felgyorsítanák.