Itt a jó kis kényelmes, pihe-puha Európában, érdekes módon egy csomó olyan dolog eszembe jut, amiről a kukoricaszigeten elfelejtettem írni, vagy csak addig halogattam a téma feldolgozását, amíg elvesztette az aktualitását vagy egyszerűen csak eljöttünk onnan.
Most igyekszem egyet bepótolni a sok közül.
Egy egészen hétköznapi, azonban lényeges dologról lesz szó, és ez történetesen a SÖR.
Nicaragua szerte összesen négy féle helyben gyártott árpaszörphöz lehet hozzájutni, (ez az amúgy sem túl komoly repertoár a kis szigetünkön valamiért háromra redukálódott.) A helyi sörökön kívül a puccosabb éttermekben vagy italmérésekben (a puccosság ez esetben, igazából csak annyit jelentett, hogy számításba vették esetleges turisták felbukkanásának lehetőségét, de ettől függetlenül még nyugodtan lehetett a padló döngölt föld) tartottak a hűtőben Heinekent és valószínűleg a rendkívül rossz ízlésű amerikai utazók igényeinek kielégítése céljából Millert, ezeket természetesen a szokásos Nica sörökhöz képest dupla vagy ennél is magasabb áron forgalmazták.
Az ország hivatalos söre a Toña, ezt a világos és elég könnyűnek mondható lagert nagyjából mindenütt lehetett kapni és általában egy árban volt a Victoria névre hallgató szinte teljesen azonos ízű másik nedűvel. Mind a kettő 4% alkoholt tartalmazott ezért rendkívül ideális frissítőnek bizonyult a seggrepesztő hőséget generáló közép-amerikai napsütésben.
A Vicorianak volt egy frost nevezetű testvére, ami az átlátszó üveg és az egészen világossárga szín alapján elsőre talán még az előzőeknél is lightosabbnak tűnt, azonban 0.9% -kal több volt benne a szeszkó, a társaival összehasonlítva kicsit talán szénsavból is több jutott bele és volt valami savanykás utóíze, mint a búzasöröknek. Személy szerint én ezt kedveltem a legjobban.
A negyediket amivel csak Managuában találkoztam Prémium névre keresztelték de igazából nem nagyon érdemelte meg ezt a titulust, hiszen jóval pocsékabb volt a többinél, szóval nem nagyon estem kétségbe attól, hogy a szigeten nem lehetett hozzájutni.
Mindet két és fél decis kicsi üvegekben árusították, de sokszor ez a méret sem volt elég kicsi ahhoz, hogy ne melegedjen fel, mire elfogy. Pedig az összeset 0 C° körüli hőmérsékleten tartották, ami az Európában megszokott 6-7 fokhoz képest szokatlanul hideg. Bizonyos helyeken elérhető volt mindegyik márkából a literes kiszerelés, ezt azonban tényleg csak éjszaka volt érdemes megvásárolni.
A Nicaraguai sörfőzési tudomány hiányosságai okán nem igazán voltunk ez ügyben (sem) elkényeztetve, azonban a remek helyi rum a „Flor de caña” pompás íze busásan kárpótolt az egyhangú sörkínálatért.
Horvátiában evvel szemben, egészen más a leányzó fekvése, a hozzáértőknek azt hiszem elég csak annyit mondani: Osječko, Karlovačko, Pan, Ožujsko, Laško, Tomislav, Velebitsko.
Valamint ezek barna, vörös, duplamalátás és búza változatai. (meg persze a hülye radlerszerű gyümölcsös kimérák, de azokat nem igazán illik egy napon emlegetni a sörökkel)
Mindez természetesen kiegészítve a vezető európai sörmárkák sorával, amik közül nagy megelégedésemre nem hiányzik a Staropramen sem.
Szeretlek öreg kontinens!
TÚLOLDAL 