Éppen vásárolgattunk, (Illetve csak a Hajni, én inkább kint posztoltam az üzlet előtt, a kikötőben veszteglő halász hajók himbálózását bámulva, amíg ő megveszi az aktuális menetrend szerinti banán adagot. Mivel a kis ablaktalan boltok tetejét általában bádoglemez fedi, ami az egész napi izzó kánikulától, rendre szaunává változtatja az ilyen helyiségeket, én meg magamtól is izzadok mint a nyomtatóló, nincs szükségem külön extramelegre.) mikor furcsa hangra lettem figyelmes. Egy jól megtermett pocakos figura tekert el előttem egy rozzant biciklin, felsőtestén a policia national kék egyenruhája feszült, hosszú sötét nadrágja alól, a helyi viszonylatban nagyon népszerű narancssárgás hússzínű plasztikpapucs villant elő, a hátán hanyagul keresztbe vetett gépkarabély, aminek puskatusa ügyetlenül felesbe le volt fűrészelve, (gondolom így kényelmesebb a kerékpározás) az oldalán pedig, majdnem a földet verdeső méretű, oszlató gumibot fityegett. A jelenség még így is elég murisnak hatott, a legérdekesebb azonban, ami a szokatlan plimpegő hangot szolgáltatta a látványossághoz, (az a gyermekkorom emlékeinek homályából előderengő apróság, ami már a kályhaezüstre fújt, menő kempingbringás, koratinédzser, gumivagányok közt is cikinek számító, de szemmel láthatóan a Corn islandi hivatalos szervek tekintélyét mégsem túl nagy mértékben erodáló) a rendőrbringa első kerekének küllőin csúszkáló, kicsi, neonszínű, műanyag gyöngyök kelepelése volt.
Ilyenkor csak két dolgot sajnálok nagyon, az egyik, hogy az ilyen kuriózumok megpillantásakor nincsen nálam fényképezőgép, valamint, hogy az ismétlőfegyverek birtokosait általában nyuszi vagyok hangosan, teli pofával kiröhögni.
TÚLOLDAL 