A legutóbbi szuper kudarccal végződő hajós kiruccanáson, amikor is a főnök kitalálta, hogy milyen jó is lesz az, ha az új merülőhely felfedezésére magunkkal visszük a customer-eket is, és a hatalmas szél által a hullámokról leszakadó fehér tarajokat az arcunkba csapó orkán közepette, csak ennyit mondott röhögve, a himbálózástól élénkzöld fejű, a sós víztől köpni nyelni sem tudó vendégeknek, hogy windy-windy. Majd utána, ötven perc hasonló kondíciókkal bíró, a két három méteres hullámok tetején való rázós hánykolódás után megérkeztünk a semmi közepére, ahol a beígért “wanderful ríf” helyett, csak a puszta fehér homokot találtuk a tengerfenéken. később kiderült, hogy rosszul írta fel az aznap reggel szerzett GPS (hepeesze) koordinátákat, aminek megérkezésére amúgy is uszkve másfél órácskát vártak a búvárok beöltözve.
Az ideérkezésünk óta nem igazán csillapodó szél most mintha mégiscsak alábbhagyott volna. Ez már önmagában is jó hír hiszen ki lehet nyitni az ablakot a függöny azonnali leszakadása nélkül, (és a nyílászáró még a legnagyobb felületen szellőző félállásában sem adja ki a jól megszokott hangot, ami olyan mintha egy meghibásodott hajókürt indítógombján elaludt volna a kapitány.) Valamint elsimultak a tenger harsányabb hullámai, ami okot adhat némi reménykedésre a búvárturizmus élénkülésének tekintetében. A levegőmozgás intenzitásának redukálódásával egy időben, a közeli mocsarakban igen nagy számban tenyésző szúnyog populációk is felbátorodnak és előbújnak a fák rejtekéből, hogy az hurrikán erejű szél által való, nyílt víz fölé sodródás legcsekélyebb veszélye nélkül, csapatostul költözzenek a hálószobánkba, az immáron szélesre tárt ablaknyíláson keresztül.
Mivel továbbra sem vagyunk nagyon elkényeztetve fizetővendégekkel, ezért a szinte korlátlanul rendelkezésre álló szabadidőmben nekiláttam megvalósítani pár fontosnak tűnő dolgot, ami erősen összefügg az ízeltlábúak kéretlen inváziójával.
Első körben a szétrobbant biciklibelsőm újrahasznosításával megkonstruáltam egy, Hajni biztonságérzete szempontjából kiemelten fontos ajtórés szigetelést, amit ha a TV shopban szeretnék árusítani bizonyára “SPIDER PREVENTER PRO 2000”-névre keresztelnék. A gumiszalag és egy vékony faléc zseniális kombinációjából előállított készség flottul működik, vagyis azóta nem volt szükség, semmiféle nyolclábúakkal szemben foganatosított idegenrendészeti eljárásra, a békés hálószobánk határain belül.
A másik feladat amit sürgősen el kellett végezni az az ágyunk fölé lógatott moszkitó baldachin gatyába rázása. Ugyanis ennek a rendkívül praktikus tárgynak a felszerelését elég ostoba módon végezték el a lelkes szakemberek, ami azt eredményezte, hogy az egész izé, telibe az arcunkba lógott, alvás közben folyton rátekeredett a lábunkra és így reggelre több zsírosra hízott szúnyogot találtunk a “védett zónán” belül, csapdába esve, mint ahányat ki tudtunk rekeszteni a hálóval.
Az egész probléma végleges orvoslásához csupán egy fél hektár kókuszpálma alsó leveleit kellett levagdosnom, hogy kiderüljön végre, hogy az agyamban megjelenő, esztétikusan íves konstrukció a pálmalevelek fő erének merevsége okán semmiképpen sem kivitelezhető, ugyanis nem viselik el a feszültséget amit egy ilyen rövid szakaszon mér rájuk a hajlítás. Szóval sokkal kevésbé dekoratív, de mégis praktikus és továbbra is organikus, pálmalevélszárból készült oszlopok meredeznek most az ágy sarkaiban, amire most már pompásan kifeszíthető a szúnyogháló és végre ellátja a várva várt “vérszívótávoltartó” funkciót, amire valójában kitalálták.
TÚLOLDAL 