Ezen az éghajlaton az ember nem költ túlságosan sokat a ruházkodásra, főleg, ha az ez irányú igényeit nem korbácsolja túl magasra a lokális társadalmi elvárás. Mondjuk otthon sem ilyesmire ment el a nemlétező vagyonom, de nagyjából hat havonta vertem el annyi pénz öltözékek vásárlására, mint itt három és fél év lepörgése alatt. Ez a hét viszont szó szoros értelmében a legatyásodás hete, három szeretett nadrágomtól is el kellett búcsúzzak a napokban, az egyik egy kb. két éves, Keith Haring rajzaira hajazó mintával ellátott szörfnadrág, aminek olyannyira elvékonyodott az anyaga, hogy a legutóbbi agualand-ban töltött hétvégi mulatságon majdnem teljesen leszakadt rólam az egyik vízi csúszdán, szerencsére csak a zárás előtti pár csúszást kellett kilógó farpofával végignyomni. A másik barna kockás short, longboardozás közben repedt szét a seggemen, egy karakteresebb bedőlés alkalmával, és az egyik thai-gatyó is kihasadt a lábam között. Ez a veszteség közel egynegyedével redukálta a ruhatáram méretét, ami az incidensek előtti, hiánytalannak mondható állapotában is csak egy sarokba dobott törlőrongynak tűnne, egy magára kevésbé adó, szegényebb dzsentri víkendházi gardróbjában. Ezen kívül már az egyetlen papucsom talpán is egy € érményi lyuk tátong. Lassan új cuccok után kéne nézzek…
TÚLOLDAL 