Az elmúlt napokban, két meglehetősen erős fiziológiai reakciót kiváltó kémiai anyaggal való találkozásra nyílt lehetőségem.
Az egyiket, a barátom szépen rendben tartott konyhakertjében növögető, méregerős kis paprikák tartalmazzák, amelyekből sikerült is szereznem egy jó csokorra valót. Direkt különböző érési stádiumban lévő chili-ket válogattam össze a roskadozó bokorról, egyrészt azért mert marha jól néznek ki a színátmenetek, másrészt, hogy össze lehessen hasonlítani az egyes állapotok mennyire bővelkednek a jellegzetes égető érzést kiváltó kapszaicin-ben.
Nos bátran állíthatjuk, hogy a termésekben található hatóanyag koncentrációjának szignifikáns mérésére az emberi szervezet ízérzékelő apparátusa a legkevésbé sem alkalmas. Ez nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy jobbára képtelenség különbséget tenni a “KIBASZOTTERŐS” a “KURVÁRACSÍP” és a “LEÉGETIAPOFÁM” jelzős szerkezettel illethető szenzuális tapasztalatok között.
A másik, heves allergén választ eredményező vegyülettel pedig, egy agresszív kis zselé jóvoltából sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm.
A legutóbbi merülés alkalmával ugyanis, az erős vízmozgás egy egész csapat, barnás rózsaszínben pompázó lüktető kis csalánozót, nevezetesen Pelagia noctiluca-t sodort felénk. Mivel én épp a rám bízott búvárok azon problémájával voltam elfoglalva, hogy az áramlat ellenében végzett erőteljes tempózásuk, elegendőnek bizonyul-e az elsodródásuk megakadályozására kiengedett pótkötél megragadására, ezért nem vettem észre a neoprénből kilógó kézfejem felé lebegő kis sunyi teremtményt. Az nem is lett volna túl nagy baj, ha az úszóharangja találkozik a csupasz bőrfelülettel, hiszen az nagyjából ártalmatlan. A színpompás kis takony azonban, akár egy méter hosszan is húzhatja maga után nyolc, vékony, szinte teljesen átlátszó damilszerű fogókarját, amin viszont szép számban sorakoznak, a finom kis toxinokkal telített ostorszerű csalánsejtek. Na ezek a csápok tekeredtek rá a szabadon maradt kézfejemre. Az efféle találkozás azonnali hatása leginkább ahhoz hasonlítható, mintha a fent emlegetett kis paprikákat egyenként betolnád a gondosan beirdalt bőrfelületed alá, mellé gyömöszölnél még egy marék feldühített lódarazsat és az egészet rögzítenéd, egy kifordított tűpárnának a sérült szövetek közé kalapálásával. Egyszóval meglehetősen kellemetlen érzés. Ezen tapasztalatok fényében a medúzasimogatás elég ostoba hobbinak minősíthető, így ezt a furcsa szabadidős tevékenységet, egyetlen olyan fajtársamnak sem tudom jó szívvel ajánlani, aki nem igazán fogékony az intenzív fizikai fájdalom nyújtotta kéjes élvezetre.
Óvatos( Nempiszkálod!) megfigyelésük azonban felettébb érdekes lehet, hiszen testüknek azon 3%-a, ami éppen nem víz, igencsak impozáns látvány.
Itt egy kép az egyébként nagyon takarosan kinéző tettesről, aki nem csak csípni tud de állítólag (legalábbis a neve alapján) még világít is a sötétben.
TÚLOLDAL 