Soha nem szívleltem igazán a rendőröket –bár az angoloknál találkoztam olyanokkal, akik valóban a hivatásuknak megfelelő feladatokat látták el (szolgál-véd) és ezt a lehetőség szerinti legkorrektebb módon és aránylag udvariasan tették – és az elmúlt napok hatósággal kapcsolatos tapasztalatai sem fogják ez irányú érzéseimet gyökeresen megváltoztatni. A legutóbbi vegzálódás után pihentettük egy kicsit a homokszoborhoz kijárkálást, hátha a rend büszke őre megunja a terület folyamatos szemmel tartását, esetleg akad valami igazán ördögtől eredő aljasság, ami mélyebben sérti a közrend feszes szövetét, mint a parti mutatványozás, ezért adnak neki valami igazi rendőrnek való munkát.
A homokszobor napokra való magára hagyása, természetesen nem járt a kívánt eredménnyel, de legalább lerombolták.
A zsernyák valószínűleg végig ott ólálkodott a környéken, szúrópróbaszerűen többször elberregve az erodálódó bizonyítékhalmaz előtt, hiszen a rendőriskolában minden bizonnyal tanítják Agatha Christie-t, meg, hogy az elkövető valószínűsíthetően visszatér a tett színhelyére.
Egy jól megírt old-school krimi forgatókönyve szerint le is ballagtam a partra(egy hátizsáknyi homokformázásra alkalmasnak látszó tárggyal), hogy újra borsot törjek a törvény orra alá, de sajnos nem juthattam el a bűncselekmény megvalósításáig. Még a kis playa-ra vezető sétányon gyalogoltamban fülön csípett. Hátúról megelőzve, befaroltatta elém a robogót, elállva a szabad továbbhaladás útját, mint valami alacsony költségvetésű akciófilm, segédmotoros üldözős jelenetében. Majd a „hát azt hitted meglóghatsz előlem” jellegű fölényes arckifejezéssel (mintha a hátamon himbálózó rikító színű permetező berendezés mérföldekről való kiszemelése valami Sherlock Holmes-t megszégyenítő agyafúrtságról tenne tanúbizonyságot) mondani kezdte, hogy: „ Nemmegmondtamárazelőzőtalálkozásunkkoris hogyahomokfigurakészítésvalamintaráutalómagatartástanúsításaisszigorúantilosezenaszigeten! „ Satöbbi-satöbbi. Viszonylag kellemes, békés hangulatban rontott rám ez a barom, így nem volt igazán kedvem a konfliktust harsány, és nagy eséllyel meddő üvöltözésbe fordítani, sőt az együttműködésem jeleként első felszólításra igazoltam is magam. Így mostanra már benne vagyok az adatbázisukban, bizonyára, mint visszaeső homokozó.
Na, gondoltam, bűnüldözői sikerélmény megvolt, megmondhatta a magáét, iratot is kapott, szóváltásba sem keveredtünk, szóval úgy teszek mintha… aztán ha elhúzza végre a belét, akkor szépen lesétálok a szoborhoz és befejezem, amiért jöttem. Ám ez nagyon naiv elgondolás volt a részemről, ugyanis fakabátunk fejében rendre pörgött a feszes tempójú akciódráma és ennek megfelelően, alakította tovább a képzeletbeli, dörzsölt rendőrnyomozó szerepet. Egész a főútig követett, néha egészen a sarkamban pöfögve, a kanyarokban sejtelmesen lemaradva, hátha azt hiszem sikerült lerázni. A buszváró előtti körforgalom túl felén posztolt még egy ideig sűrűn felém sandítva, és rádiózgatott mintha tényleg lenne valami elintéznivalója, de persze nyomban odébbállt, ahogy a busz kigördült velem megállóból.
Igazi kemény, embert próbáló dolog errefelé rendőrnek lenni…
Kíváncsi volnék, hogy akkor is ilyen bátran és felelősségteljesen járna-e el, ha konfliktuskerülő, pacifista művészek helyett, mondjuk, mexikói drogkartellek magánhadseregeit kellene megreguláznia.
TÚLOLDAL 