Nos ennyire, azt hiszem még soha nem vártam az ünnepet, amit az állítólagos megváltó feltámadásának szentelnek.
Nem. Nem böjtölök, úgyhogy nem egy jó szaftos pörkölt utáni vágyakozásom mondatja velem ezen szavakat. Még csak meg sem tértem, hogy egy híres hulla, transzcendens hatalmak által való csodálatos re-animálásának örvendezzek. Nem is a hagyományos pogány termékenységi vigasságok okán várom a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnapot.
A Húsvét iránti vágyakozásom valódi oka az imént felsoroltaknál sokkalta prózaibb. KÉNE EGY KIS NYUGI!
A képlet igen egyszerű, a közvetlen szomszédságunkban dolgozó, szorgos, infrastruktúra felújító csapat, erre az időpontra ígérte a nyugalom megzavarására fokozottan alkalmas munkálatok befejezését. Addig is, a szó legszorosabb értelmében, lebasztak a ház mellé még pár kilométer beépítendő műanyagcsövet – ennek a műveletnek pont olyan hangja volt, mintha, egy a fejemen lévő rohamsisakot vernének teljes erőből, egy szép nagy gumikalapáccsal, ugyanis a kis bádogviskónk falának vastagsága, még a ráragasztott szigeteléssel és a belső farostlemez burkolattal együtt sem éri el a három centiméteres vastagságot – valamint sok köbméter betonalapanyagot, amiből még jó sok ideig lehet fülsértő dízelpöfögés kíséretében hajnalhasadtától-sötétedésig kevergetni a drága matériát. ( Ezt a bizsergető rázkódással vegyes hanghatást igen nehéz körülírni, legközelebb talán akkor kerülünk az igazsághoz, hogyha elképzeljük, mi történik egy acél hajókonténer belsejében, amit egy rosszul beállított alapjáratú, hengerfejes Kraz platójára raktak és permanensen köröz körülötte egy tuning Harley Davidsonos felvonulás.)
Ezt látni a hálószobánk ablakából…
És itt van pár a kis munkagépeikből is, uszkve 6 méterre az alvóhelyünktől. Egyetlen szerencsém, hogy spanyolok, ezért ha mást nem is de a sziesztaidőben nemdolgozást szigorúan betartják…
TÚLOLDAL 