Az agyam, nem törődve az idő és a körülmények teljes átformálódásával szinte megszokásból, dobja a rutinszerű műveletek parancs sorát, ha szükségem van valamire, amit könnyűszerrel elő tudnék állítani.
– Ebből itt kivágod, avval lecsiszolod, ahhoz odahegeszted, felhevíted, kovácsolod, gondosan elvékonyítod, megedzed, amazt kifúrod, szépen megfaragod, ebbe belecsapolod, ott hozzáragasztod, végül megszegecseled… megvan egy órácska alatt
Mintha még mindig körülvenne az anyagok és szerszámok sokaságával telezsúfolt olajszagú tér.
Persze nem teszi, már évek óta nem.
Helyette viszont hullámzik az óceán…
Szóval, az van, hogyha nem tudom mivel, hol, és miből megcsinálni, akkor bizony, készen kell, hogy vásároljak. Nos, ez nem olyan egyszerű dolog egy efféle helyen. Itt strandpapucsot meg úszógumit, szörfdeszkát esetleg a parti sétányon márkásórát vagy drágaparfümöt árusítanak, de érthető módon, mivel az átlag kétheti nyaralók fogyasztási igényeivel nem igazán áll metszésben, a szobrász kéziszerszámokat illetően igencsak szűk spektrumú a kínálat.
Természetesen sikertelenül kutattam végig plázákat és a mérsékeltebb turista fertőzöttségű lakóövezet üzletsorait, bevásárló utcáját, a ferreteria-kat, és barkácsboltot. Egész délelőtt talpaltam, mikor kicsit elcsigázva ugyan, de a reménytelenek nyugalmával, besétáltam egy igényesebbnek látszó papírboltba. Ahol a vasárnapi festők hobbiművész kellékei között találtam két használhatónak tűnő festőkést, ami talán, úgy-ahogy helyettesítheti az égre-földre keresett lanzettát. Egy bájosan neonszínű, állatfigurás gyurmanyomó mellett, leltem egy cifrafos-barna, faerezet mintás műanyagból fröccsöntött mintázó”fa” készletet, ami az otthoni körülmények mellett, még akkor is a kukában végezte volna, ha történetesen ajándékba kapom, de most a jelenlegi szűkös lehetőségek mellett mégis felcsillant a szemem, és a hitvány portéka a hulladéktároló helyett a bevásárlókosárban landolt.
A „történelem” konokul ismétli önmagát, kezdj mindent elölről és köss nagylelkű egyességeket a hatékonyság és az önbecsülés rovására!
A dolgot most, az otthoni kompromisszumhalmozás, szarbólváratépítés és a – szorgos tolvajok eredményes munkáját dicsérő – „megintvisszabasztakaközépkorba”jellegű újrakezdések sötét kiábrándultságával szemben, játszi derűvel élem meg. Bosszankodás helyett örülök neki, hogy a szobrászkoldusmaffia két pontos hálózattá való kiépítésének következő állomása, már a feladat megoldására lényegesen alkalmasabb eszközökkel fog készülni, mint az előzőek.
Ez a hangulat felidézett egy szeletet a 2009-es képes naplóból, amit talán most is így rajzolnék meg, csak a színei lennének kicsit vidámabbak…
TÚLOLDAL 