Otthon édes otthon ugyebár. kellemes volt kicsit hazalátogatni. Mondjuk, szívem szerint ezt inkább nyáron tettem volna, amikor az ember nyugodtan üldögélhet a kávézók teraszán, sétálgathat vagy heverhet a Margitsziget, esetleg a liget zöld gyepén, lábat lógathat a Dunába a hajógyárin, válogathat a fesztiválok sokaságából stb-stb. No de hát mit csináljon a távolbaszakadt, ha az anyukája januárban született, és ráadásul mindezt hatvan éve tette?! Természetesen rohan haza fázni a szakadt kis nyári nadrágjában, dupla sapkát húz a délvidéki barna fejére, és mischlein figura szerűre rétegesenöltözi magát.
A surpriseparty persze pompásan sikerült! Az összeverbuvált nagycsalád látványa engem is legalább annyira zavarba hozott, a sok ideje nem találkozás miatt, mint amennyire Mami meglepődött az ünnepi sokaságon.
Az édesanyám arcán látható örömtől és a szemében csillogó boldogságtól teljesen elérzékenyültem, ezekért a csodás pillanatokért, nem hogy minden fázás megérte, de azt hiszem az Arktiszon is keresztülgyalogoltam volna, akár egy vietnámi papucsban .
Az egész otthonlevés valójában egy emocionális időutazás. Nem csak azért mert folytonos emlékmozit vetítenek a fejemben az emberek és a helyszínek látványára, hanem mert olyan mintha tényleg megállt volna ott egy kicsit az idő.
persze megint nagyon rövidke volt ez a nyolc nap…
TÚLOLDAL 