Végre újra sikerült napokat hajókázni, ráadásul egy pompásan kinéző Bavaria 46os vitorlás yahton. Hajnival az ő munkaadójával, valamint a főnök amúgy vízfóbiás feleségével és még egy búvárleány kollégával együtt kihajóztunk Pasito Blanco-ból, és egész jó széllel vágtunk át a szigetek közötti vizeken. Induláskor kicsit eltököltük az időt, ezért csak estére értük el Tenerifét, így a betervezett Goméra túra ugyan kiesett a programból, de amúgy sem jutott volna túl sok idő, a szárazföldi felfedezésre. Ellenben másnap merültünk egyet, a kis kikötő előtti, roncsnak csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető, leginkább egy elsüllyedt dingi maradványainak látszó búvárszpoton, ahol három gigantikus tövises rájával találkoztunk, rendkívül barátságosak és érdeklődőek voltak, amiből arra következtettünk, hogy a helyi búvárok némi csemegével a környékre szoktatták őket, mert alaphelyzetben nem kedvelik ennyire az ember közelségét. Lenyűgözően tiszta volt a víz és Hajni kompjútere szerint egy fokkal még melegebb is mint GC partjai mentén. A pompás víz alatti nézelődés után újra leteszteltük a szelet, ami sajnos a Tejde felett egyre sűrűsödő fekete felhők dacára nem jeleskedett annyira a fújásban. Estére újra visszatértünk a San Miguel névre keresztelt kis marinába és megintcsak remeket főztünk, mint amúgy minden este. Elképesztő mennyire jól felszereltek ezek a „bárkák” és mennyire praktikus a kialakításuk. A szárazföldön egyáltalán nem szívlelem a katonás rendet, de egy ilyen szituációban kiváló, hogy mentes a felesleges kacatoktól és mindennek megvan a maga helye.
Teneriféből végül csak a furcsamódon kabátok-nak (los abrigos) nevezett kis halászfalut sikerült megnéznünk, azt is csak egy kis esti sörözés idejére, a borús idő miatt a nagyhegy havas csúcsát is jobban szemügyre vehetjük otthonról, mint innen, szóval nem túl sok új tapasztalattal gazdagodtuk másikszigetenlevés tekintetében.
Hazafelé teljesen megszűnt a légmozgás és idő híján sajnos nem tudtuk megvárni, hogy újra feltámadjon a szél, így kénytelenek voltunk végig bőgetni a motort. Kurvajól néz ki a szigetünk kívülről, ugyanis az idén, a szórványosan ugyan, de azért előforduló intenzív csapadék nyomán kihajtottak a kis zsenge gazok a rőt sziklák kősivatagában, friss zöld árnyalatuk megjelenésével rövid időre egészen megváltoztatva a kis földdarab fazonját. Evvel a kis színmódosítással az otthonunk (messziről) kevésbé hasonlít Curiosity által a vörös bolygóról készített képek valamelyikéhez, (mint azt egyébként megszokhattuk). Így távolról még valamelyik Baleári szigetnek is beillene. Persze nem lesz ez túl sokáig így, a kis növényeknek nagyon “fel kell kötni a lágyszárat” ha evolúciós karrierre pályáznak ugyanis kb. két hetük van, hogy a teljes életciklusukat végigfussák, nőjenek, virágozzanak, magot érleljenek, ésatöbbi miazmás, mert a kevéske esős-felhős idő levonultával újra szembe kell nézzenek központi csillagunk háborítatlan forróságával, ami 3nap alatt szénává égeti a sikereseket és sikerteleneket egyaránt.
Láttunk vonuló delfincsaládokat és bálnák is fel-feltűntek, egy-egy pillanatra a távolban, találkoztunk sodródó portugál gályával, az élővilág egyetlen vitorlázásra képes zseléjével is.
Az efféle kirándulások egyre jobban megerősítenek abbéli meggyőződésemben, hogy az élőhelyemet, valamilyen módon, mielőbb át kell helyezzem egy vitorlás hajó fedélzetére.
rend a lelke mindennek
Nagyhegy közelebbről
bow
kikötőben
Nagyheggyel
naplemegy
TÚLOLDAL 