Felutaztam Balázzsal a fővárosba, mindketten a hostelbe igyekeztünk, én némi karbantartási munkák lebonyolítása, ő pedig csajozás miatt (pont az egyik magyar önkéntes lányt szemelte ki magának). Az aprócseprő javítgatásokon kívül természetesen az is apropója a látogatásnak, hogy kerek egy éve nyitott a Bigfish, és ezt méltó módon meg kell ünnepelni.
A mulatság egészen jól sikerült nem úgy mint az általam már nagyon régóta várt merülés. Északon van egy hely ahol állítólag ilyentájt gyűlnek össze, a csodálatos és hatalmas Atlanti ördögráják (Manta birostris).
Átautóztunk ezért a sziget északnyugati pontjára Galdártól nem messze, egy Caleta de abajo nevű kis öbölig, ahol sajnos hasonló méretű hullámok ostromolták a partot, mint amiknek nagyon örültem az El loret-nevezetű surfspoton, ahol délelőtt siklottam. Ez a dolog kissé megnehezítette a 12kg ólommal és a teljes búvárfelszereléssel, csúszós sziklákon való vízbe bebotorkálást.
Az erős hullámverés mellett intenzív áramlat is boldogított minket, így mire az egész csapat bejutott az öböl azon részéig ahol már nem törnek meg a hullámtarajok addigra engem már elég messzire vitt a víz tőlük…
Természetesen a mantáknak nyoma sem volt, de ha esetleg ott lettek volna, lehet akkor sem látjuk őket, hisz az erős vízmozgás egész zavarossá tette a látási viszonyokat. A kijutás még a befelé esés kelésnél is problémásabbnak tűnt, mivel majdnem a horgászmóló melletti óriás kövekig sodródtunk, ahol már javában bodyboardoztak a bátor kis helyi legények. Szó mi szó majdnem otthagytuk a fogunkat, de végül szerencsésen partra másztunk komolyabb sérülések elszenvedése nélkül. A végén a leltárból hiányzott ugyan egy uszony, ami valahol elkallódott a sziklák közt fuldoklás közepette, de ez lényegesen kedvezőbb mint a csonttörés vagy a tengerbeveszés. A második töltet palackot már nem nagyon akartuk felhasználni, hiszen mindenkit igénybe vett ez az egy kalandos merülés is, és kötve hiszem, hogy találtunk volna nyugodtabb partszakaszt az északi oldal mentén.
Az egészben(azon kívül hogy mindenki élve megúszta) az volt a legjobb, hogy végre személyesen is találkozhattam “Catalufa“-val (Heteropriacanthus cruentatus) a kedvenc bazinagyszemű piros halammal, amit az angolok találóan üvegszemnek becéznek.
TÚLOLDAL 