TÚLOLDAL

Végre-végre!

Óriásszuper program a vitorlázás.

Nem igazán egyszerű módon, de aztán úgy ahogy mégis, feljutottunk a palmasi kikötőbe és megtaláltuk UBUNTU-t Jürgen gyönyörű tizenkét és fél méteres schooner-ét. A hajón aludtunk és másnap, némi karbantartás, pakolászás, szüttyögés után sikerült is délben elindulni. A cél az volt, hogy leszállítsuk a hajót Puerto Rico-ba. (Szép  lett volna, ha valóban egy olyan túrán veszünk részt, mint  amit erről a küldetésről, a kanárián kevéssé ismerős emberek gondolhatnak, de sajnos nem a karib-térséget vettük célba, csak a szigeten található névrokon települést.) A reptér vonaláig egész jó széllel haladtunk, csodás rövid hullámokon dülöngéltünk, dagadó vitorlákkal suhanva és még egy kíváncsi delfincsaláddal is sikerült találkozni. Ezután elállt majd megfordult a szél (cserébe viszont kisütött a nap) így motorberregtetve haladtunk tovább egészen Arguineguinig. Az egész utat széles vigyorral az arcomon nyomtam végig és csak bámészkodtam és bámészkodtam és ábrándoztam, hogy nekünk is van egy ilyen kis vízi járművünk, és azon lakva járjuk keresztül-kasul a világ óceánjait és tengereit. Ennél szebb jövőképet azt hiszem el sem tudok magunknak képzelni…

Így hasítunk…

A crew

Persze Hajni is, csak épp ő fényképezett

Az egyik delfin háta (sokkal gyorsabbak mint ahogy fényképezni tudok)

kávé (persze német módra, hosszú és koffeinmentes…)

távolbanézés

pihengetés a fedélzeten

Miközben Hajni “vezet”

Dagadó orrvitorla

Amit nagyon meg kell vizsgálni…

Atlantico a kabinablakból

és a nyuszi a tetőablak homályában

Alkony a Teide csúcsával (és sós víz pettyes objektívvel)

A “mi kis falunkban” horgonyoztunk le, ami sajnos csak sokadszorra sikerült, majd miután meginvitáltak minket még egy hajón tölthető éjszakára, Hajnival romantikusan kieveztünk, a Marañuelas öblön ringatózó fények között a vitorlás “boci”-jával a boltig, hogy a sörkészletet után tölthessük. Az éjszaka folyamán újfent elszabadult a hajó a horgonyról, így a sötét öbölben való újabb és újabb próbálkozás helyett, az éj leple alatt áthajóztunk a végső úti célhoz a gazdag kikötőbe. Csodálatos út volt, régen éreztem ennyire máshogy jól magam. Sajnos az út során sikerült felvennem a balatonralátogatótapasztalatlankeletnémetturista jelmezt, vagyis sikerült a pantone skála szerinti PMS 1795 kódjelű árnyalatra égnem, ami alól csupán a trikóm és a napszemüvegem takarta helyek képeznek kivételt, úgyhogy most vastag, büdös aloézselé réteggel az arcomon várom, hogy alább hagyjon a fájdalom…

Viszont úgy néz ki, a hajókázós dolognak lesz folytatása mivel Jürgen barátja, aki most is útitársunk volt szeptemberben hozza le a hajóját délre. Talán elszegődhetek a hajóra matróznak 🙂 Egy dolog biztos, mindenképp szereznem kell egy vitorlást!