A múlt esti fiesta tompa puffogásával az agyamban, kavargattam a serpenyőben a tegnapi, madárlátta paradicsomos fusilli maradékát, a későn kelő korhelyek reggelijét. Mindezt, valami érzelgős, spanyol vattacukorpop ritmusára, amit a bulin rajtamaradt szomszéd üvöltet jó hangosan a szembeteraszról.
– Hány adag maradt?
-Kettő.
-Az jó, én csak fél adagot kérek. meg bagettet hozzá.
-Tésztához kenyeret?
-Igen mert túl szószos…
A fél porcióról valamiért mindig a furcsa, önkiszolgáló éttermes kifejezés a “zóna menü” ugrik be, arról pedig a Sztrugackij szerzőpáros méltán klasszikussá vált regénye. Bár fogalmam sincs, hogy a kevés kajának mi a fene köze lehet az övezet vagy régió jelentéstartalomhoz, de alig mondtam ki a fejemben lustán formálódó kérdést, Hajni rögtön rávágta, hogy a Stalker jut eszébe róla…
-Hogyhogy olvastad? Hiszen te utálod az irodalom ezen területét!
-De ez tetszett…
Hiába, a másnaposság maga a tudományos fantasztikum, csak tudomány nélkül…
TÚLOLDAL 