Amióta itt lakunk, elég sűrű vendég vagyok a kikötőben. Bármely napszakban lenyűgöz. Egyszerűen nem tudom megunni. Szeretem a himbálózó hajók kötélzetének kolompolását, a hullámárnyékban lévő öböl vizének olajfoltokkal pettyezett kristályszerű áttetszőségét.
Az élőlényeket, akiket ide vonz a durva beszédű, sötétbarnára égett halászok zsákmányából lecsíphető potyázás, a lehulló falatokért versengő sirályokat, az időnként felszínre bukó teknőscsalád tagjait, a köveken rohangáló színpompás rákcsapatokat, vagy a hajódaru medencéjében apró rakétákként figyelő barrakudák raját.
Legjobban persze mégiscsak a vitorlásokat szeretem. A kis marina összesen három úszóstégből áll és ott is a motorcsónakok vannak többségben, viszont a parton van min legeltetni a szemet. Éppen kiemelt, letakarításra vagy reparálásra szoruló hajók és a több éve szárazon veszteglők egyaránt. Gyönyörködtetnek avval az aprósággal, hogy az általában víz alá merülő részüket is megcsodálhatom és elszomorítanak ahogy látom a pusztulásukat. számomra felfoghatatlan, hogy emberek rendelkeznek egy olyan pompás vízi járművel amiről én maximum csak álmodhatok és semmiféle lépést nem tesznek a rehabilitálásuk irányába. A sűrű kikötői séták alkalmával látom, ahogy napról napra adják át magukat az enyészetnek. Ez még csak hagyján, hiszen nem tudhatom miféle körülmények miatt rohadnak szárazon ezek a hajók, de a halászkikötő hosszú hullámtörő mólójánál 3 napja felfedeztem egy kis vitorlást ami a napokban süllyedhetett el. Kötelei a parthoz rögzítik, árboca verdesi az érdes betonfalat, a száling egyik oldala már teljesen szétroncsolódott, az oldalra merevítő drótkötelek elszakadásával az egész rigging nem sokáig marad már a helyén. Ami ma még menthető volna, holnapra egy rakás fémhulladék a puerto fenekén. Az óceán nem végez fél munkát…
A baleset oka egyértelműen a felelőtlen kikötés. A tulaj nem számolt a majd két és fél méteres szintkülönbséggel az apály és dagály között, és ha ez nem lenne elég nagy hiba itt az Atlantin, hát akkor tetézte a bajt az ütközőpárnák használatának elmulasztásával.
Így kell puszta ostobasággal meglékelni egy többre érdemes hatméterest.
Menj a helyedre, egyes!
Végülis csak egy vitorlásba került,Baszki!
Nem messze tőle egy sokkal nagyobb méretű, valaha szép időket látott kutter dörzsölődik a móló köveinek, persze ez is fenderek nélkül, az orrán már jókora területen hiányzik a hajótest, egy két hónap és az előbb említett kis slup sorsára jut. Bámulom ezeket a csodálatos tárgyakat és vérzik a szívem, lehangolódom és egyszerre leszek dühös, hogy egyesek mennyire mostoha módon bánnak az értékeikkel.
Az ilyennek nem való a hajó!
Legszívesebben, egyszerűen elvenném tőlük és nekem adnám.
TÚLOLDAL 
Egyetértek!!!
Apu