Ma útra keltek az első vendégeink akiknek nem jött be a sziget. Ádám és Olga nem tudtak/akartak élni a lehetőségekkel. Számomra kicsit érthetetlen, hogy egyesek idejönnek, aztán a következő faluig sem hajtja őket a kíváncsiságuk, csak panaszkodnak, illetve ránk neheztelnek (akik szállást és tőlünk telhető segítséget adunk nekik), hogy “elhitettük” velük, hogy ez itten a földi paradicsom meg, eldorádó, meg annyit keresel munka nélkül mint a miniszterelnök ésatöbbi. Megérkezésükkor egész jó volt a hangulat, sokat beszélgettünk aztán elkezdtek egyre zárkózottabbá és morózussá válni.
Én próbáltam nyitni feléjük, értve azt, hogy az emberek sokfélék és bizonyos dolgokat máshogy látnak, tudom azt is mennyire befolyásolja az ember hangulatát ha a körülmények nem vágnak egybe a várakozásokkal, de a ma délelőtti durcáskodás, majd a szobát mocskosan otthagyás az engem is felpaprikázott egy kicsit. Mikor megkérdeztük: segítsünk-e lecipelni a cuccaikat a buszig, akkor – ha hálálkodást nem is vártam – azért a köszi, hogy itt lehettünk helyett benyögni, hogy nem kell segítség de a szemetet majd vigyük le, az nem járja, mintha egy kibaszott szállodát hagynának ott, mert elégedetlenek a szobaszervizzel. Nem mondom, hogy mesebeli körülményekkel örvendeztetünk meg bármely betoppanót (aki ráadásul se kutyánk, se macskánk) de adtuk ami nekünk van. Ha a szállás lehetőség, az ingyen fű, a pompás főtt kaja és az eddigi ittlétünk alatt összegyűjtött tapasztalataink alapján átadott információ nem elég, akkor ne mi legyünk már a hibásak, hogy két és fél hónap alatt, sok unszolásra szétszórt 10 önéletrajzból nem lett meg a felső vezetői beosztás…
Mindegy leléptek és igazából éppen jókor, mert így Gábor és Andi átköltözhetnek ide tíz napra, amíg az általuk bérelt bungit vendégek töltik meg.
TÚLOLDAL 