Labdarúgó EB finálé a helyi templom előtti téren. Óriás kivetítő, üvöltő hangfalakat túlüvöltő szurkolók és természetesen minden és mindenki amarillo rojo.
Komplett családok, rohangáló gyerekek, természetesen spanyolszínűre mázolva. Zászlóerdő, dudaszó és egészen barátságos hangulat, olyannyira barátságos, hogy a kötelezően uniformizált színösszeállítású tömegben az olaszok azúrkék mezét viselő fiút senki sem akarta izomrostokra tépni. – Ahhoz képest, hogy nekem egyszer a Nagyvárad téren, a mindenféle futball atribútumot nélkülöző egyszerű fekete-piros csíkos pulóverem miatt az életemért kellett futnom egy zöld fehér színkódú szurkolói felhő elől, ahhoz képest ez már-már Zen- budhista magatatás. – A hálóban landoló labda hatására középkori ütközet szerű őrjöngéssé változik az egész tér. Mindenhol hosszú botokra kötözött lobogók, sálak, sapkák, pólók és egyéb vörös sárga műanyagtermékek repülnek a levegőbe, és ezt az egész kavalkádot orkánerejű kakofón dudaszó kíséri.
A dolog akkor válik a leg kaotikusabbá amikor minden kétséget kizáróan győzelmet art a spanyol válogatott.
Mindenki ugrál táncol és az autódudák is bekapcsolódnak a hangzavarba.
Valójában soha nem érdekelt a labdarúgás de csodálatos látni ezt a sok boldog vidám embert, akik korra, nemre és vallási hovatartozásra tekintet nélkül önfeledten harsogják a viva espana-t, bohócnak öltöznek és együtt örülnek a többiekkel.
És egy kis vicc a magyar focirajongóknak: iker Casillas
Közben persze sörözni kellett ahogy az a meccsnézéshez dukál, aztán meg a local force öröme annyira átragadt ránk, hogy gyorsan megittunk egy üveg arehucast.
TÚLOLDAL 