Immáron másodszor kerültük meg a szigetet szárazföldön.
Természetesen útba ejtettük a kaktuszparkot egy kiadós étkezésre és egy kis sétálásra az egyébként mindig lenyűgöző tüskés növénykék között. Ezúttal még lélegzetelállítóbb volt a park, hiszen rengeteg kaktusz és pozsgás ilyenkor virágzik vagy hozza a termését.
Egyesek különösen zoomorf struktúrát öltenek ilyenkor…
Az ajándékba kapott cserepes növényeket elég durva kiképzésben részesítette a hegyi utak folytonos kanyargása. Tele is hányták a csomagtartót!
San Nicolas de Aldeában megtekintettünk egy önjelölt “múzeum”tulajdonos parasztházból kialakított kacatgyűjteményét ami csupán egy pszichológusnak lett volna érdekes esettanulmány ha nem sikerül lencsevégre kapnom a szabadfogású kamubirkózás védőszentjének 1:6-os képmását, ami még a furcsa, már már beteges gyűjtőszenvedélyen meg nem botránkozó látogatóknak is széles mosolyt csalhat az arcára.
Ha valaha belefognék a Wrestlingbe tuti, hogy San pancracio lenne a művésznevem és a vörös palástom mögül előrántott aranyszínű bibliával verném ki a ringből az izzadt szakállas eretnek monstrumokat…
Hajni és a Titánok ukuleléje. Pengetését a mennydörgő hangorkán mellett vakító fényjelenség kíséri
A túra valódi célja végülis az volt, hogy megfelelő ingatlant találjunk Marci Budapesti vállalkozásának Kanári szigeteki bővítéséhez. No persze ez nem nagyon sikerült, de legalább megbizonyosodhattunk afelől, hogy ezt nem a sziget nyugati oldalán fogjuk meglelni. Sokkal inkább Palmasban, ahová immáron másodszor sikerült éjszaka megérkezni és belekóstolni kicsit egy valódi város sötétedés utáni pörgésébe. Óceánparti bárok, valódi kocsmák, foglaltházak, régi szép kis épületek, alacsony turistaszennyezés, életszag és még sok minden ami nem mondható el a délvidék poros kis községeiről.
TÚLOLDAL 