TÚLOLDAL

Csendesek, nem nagyon hepciáskodnak, csak fekszenek egymás mellett hangtalanul, valószínű nem tudják mi vár rájuk, mégis mintha beletörődtek volna a sorsukba.
Csak bámulnak bele a semmibe a nagy fekete kifejezéstelen szemeikkel.
Nem hiszem, hogy látnak engem, vagy, hogy bármiféle módon is érzékelik a jelenlétem de fagyos semmitmondó tekintetüket mégis magamon érzem. Feszélyez is kicsit!
Ezért legelőszöris a fejüket tépem le.
Egyrészt, hogy ne zavarjon, másrészt úgysem lesz már rá szükségük. A szemetesben egymás hegyén hátán heverő szétroncsolt állatfejek bizony igen bizarr hatást keltenek.
A híg vér és a színtelen testnedv elegye kicsit olajosan, kocsonyásan tapad a kezeimhez amiket gyorsan le is öblítek. Folyó víz alatt ugyanis kicsit egyszerűbb a megcsonkított élettelen testükről leszakítani a lábacskáikat.(a torlábak végén kicsi ollók vannak ebből öt párral rendelkezik az élőlény amíg ugye van feje, de hát ezek az alkalmatosságok a fűrészfogas tüskét hordozó búrával együtt mennek a szemétbe, a kis úszólábakból is 10 darab van ezeket kell egyenként kihuzigálni.)

Bár a lemorzsolódó végtagok és a fejletépés közben esetleg lehasadó szemek könnyen eldugíthatják a szűrő nélküli mosogatótálcát. Ez igencsak kellemetlen része a folyamatnak, mivel kihalászni nem tudom a maradványokat így ujjaimmal addíg kell trancsírozni őket amíg át nem préselődnek a lefolyó rácsainak nyílásain.

Miután mozgásszerveik eltávolításra kerültek meg kell nyúzni őket, hívhatjuk persze pucolásnak is, egyre megy. Mindenesetre meg kell fosztani őket sikamlós, felázott emberköröm szerű kültakarójuktól, ez néhol teljesen átlátszó másutt kicsit rózsaszínes vagy enyhén narancssárgába hajló. Persze ezt is érdemes óvatosan csinálni mert az úszófarokban végződő utolsó szelvény burkolata sokkal jobban ragaszkodik a testfelszínhez mint a többi és keményebb is, ez könnyűszerrel elvághatja az ujjak bőrét amit felpuhított a folyamat megkönnyítésére használt meleg víz.

Amikor már egyáltalán nem hasonlítanak a műanyag tálcán összezsúfolt még egyben lévő társaikhoz akkor jön csak a java, az egész lényből megmaradt féregszerű kis kocsonyás cafatot fel kell hasítani a hátoldalán, ezt célszerű recés késsel végezni mert annak fogai gyorsan beleakadnak a zsigerekbe és jóformán a bemetszés megkezdésével el is kezdik kicincálni azokat.

Ennél az állomásnál könnyűszerrel megállapítható a kis szerencsehagyott nyavalyások neme, ugyanis a nőstény egyedek nagy mennyiségű fehér petét raktároznak a testükben, amit elég sokáig tart kimosogatni belőlük. Persze nem csak  ez okoz gondot, hiszen a hímek teljes emésztőrendszerének eltávolítása sem egy kifejezetten lélekemelő művelet, ugyanis nyúlós kis barnás színű konglomerátummal (rákszar) töltött beleik valamilyen oknál fogva mindenhez odatapadnak.

Mindennek a végére érve kapunk egy megközelítőleg 9-10 centi hosszú 1.5- 2.5centiméter átmérőjű ívesen hajló középen szétválasztott nyálkás fehérjehengert ami igencsak komikus eredmény a 35 centi körüli szép és összetett kiindulóponttal összevetve.

Ezt a műveletet általában kilencszer kell megismételni ahhoz, hogy ezek a cafrangok forró olajban kisülve meghozhassák a kedves vendég étvágyát valamihez, amit bizonyára valami nagyobb élőlényből kellett egy másik gyilkosnak kifűrészelnie.

A képdokumentációt majd az igazi horrorhoz, a homárnaphoz fogok mellékelni.