Keresztül kasul bejártuk már ezt a várost, de nem lett sokkal szimpatikusabb, kizárólag a parton elviselhető. Ott egészen kellemes fújdogál a szél hullámzik az óceán satöbbi satöbbi.
Rengeteget caplattunk, megkerülve a néhol szálodaláncokkal megszakított gigantikus luxusbungallórengetegeket. Hajni már kezdett(rá nem jellemző módon)nyafka lenni a perzselő napon nagy hátizsákkal vánszorgástól.
A nap fénypontja, hogy ráakadtunk a helyi botanikus kertre ami persze a térképen nem volt feltüntetve, szemben a milliónyi pénzköltő hellyel.
A legfurcsább, hogy a helyi ajándékbizbaszt árusító üzlet után, parfümboltból és gyógyszertárból van a legtöbb. Az utóbbit még úgy ahogy értem, tekintettel arra, hogy a helyi szállóvendégek életkora valahol 55 és a halál között van, és nem csak a magyar nyuggernek kell több bruttóregisztertonna „egészségesítő” kemikáliát falnia naponta (a gyógyszerkartellek nagy örömére) hanem a nyugatiak is megeszik a maguk adagját.
Na de hogy az óceán partján mi végett kell több ezer négyzetméteres parfümériáknak lennie
és erre miért van igény hát az nállam már meghaladja a józan ész vitatott határait.
A napi vacsorát aminek összetétele olyan sokat nem változott az elmúlt napokban(a sajtok és borok típusától eltekintve) mindig itt költjük el a homokra telepített nyugágyerdőben, ahol már egyáltalán nem fekszenek turisták, furán kihalt a bícs. Csak a bárokban és az éttermekben üldögélnek a nyavalyások eszükbe sem jut lejönni a víz mellé.
Lehet, hogy ez a természeti attrakció csak a hozzám hasonló tengermentes nemzetek szülötteinek ennyire érdekes, mégsem fér a fejembe, hogy ez valakit hidegen hagyhat, főleg hogyha csak olyan talmi alternatívákat versenyeztetnek vele mint a környékbeli bevásárlócentrumok ajándékboltjai.
A mai estére egy távolabbi hullámtörőgát tövében szándékozunk letáborozni, idáig talán már nehezére esik elhúzni a kiskocsit a nyugalmazott germán építészcsapatnak és lehet nyugtunk reggelire.
TÚLOLDAL 