TÚLOLDAL

Második napja alszunk ugyanott a parton. Elvileg péntektől már lesz stabil hosszútávú szállásunk egy magyar szörfös srácnál de addig ez is megteszi.

Evvel a hálóhellyel két baj akad csak.

Az egyik az éjfél után érkező traktor és az utánna kötött hangos masina, amely szépen elsimítja a homokot (mint a ratrakok a sípályákat), nehogy a nyugdíjasok lábnyomos parton kényszerüljenek gyalogsíelni.

Nos erre elég nehéz nem felébredni és rettegve nyakunkba húzni a lábainkat nehogy a nehéz földmunkagép véletlenül bedaráljon a homokból kirostált hulladékok közé.

A másik gond a reggeli futók után, apró turnusokban de menetrendszerűen érkező német telepesek.

A telepesek kifejezés ezúttal nem vicc, két napja figyelem őket és mindíg ugyanazt csinálják ugyanott ugyanabban az időben és sorrendben.

Először “Helmut” csattog mellénk, szigorúan rövidnadrág, zöld térdzokni, szandál kombóban, élére vasalt galléros póló kiegészítővel és leterít egy háromszor két méteres ponyvát a fövenyre, ezt gondosan befedi a hullámtörő kövei között elrejtett mind a nyolc gyékényével majd előveszi oldaltáskájából a kempingszéket akkurátusan felállítja a nappal szemben az előzőleg kialakított homokmentes aljzatra, és most jön csak a java.

Hangos MORGEN- kiáltással üdvözli a pár perc késéssel érkező következő friccet (őt az egyszerűség kedvéért nevezzük Jürgennek) aki a láthatáron feltűnve visszaordítja a német jóreggeltet.

“Jürgen” hasonló öltözetet visel mint “Helmut” csak az összes őszes haját márisszomszédosan ráigazította a tonzúrára. Egyik kezében egy kiskocsit vonszol a másik kezében az elmaradhatatlan Nordicwalker bot egyik elárvult példányát húzogatja a homokban.

Mikor közelebb ér a biztonság kedvéért megismétlik a harsány üdvözlést (ugyanavval a hangerővel mint amikor még 300 méter távolságra voltak) és előkerül a kiskocsiból az összecsukható könnyűszerkezetes napágy a fényvisszaverős aluréteggel bevont számos tekercs gyékény és tovább épül a bázis.

Az ágy felállítása után közös erővel kinyitják a napernyőt és nagy odafigyeléssel rögzítik a sziklákhoz nehogy a parti szél módosíthassa a leárnyékolt felület nagyságát és formáját.

Épp a gyékények kissebb kövekkel való lesúlyozásával foglalatoskodnak mikor Befut”Günter” és élete párja, Hóna alatt az iglu sátorhoz hasonlatos de az egyik oldalán nyitott napvédő kempingépülettel.  Együttes erővel üdvözlik jóhangosan a már majdhogynem berendezkedett társaikat.

Felállítják a fura színekben pompázó készséget, természetesen körültekintően alá alapozva a saját gyékényeikkel, nehogy véletlenségből érintkezni kelljen a part aranyló homokjával.

Őket követően még két házaspár és egy két szóló nyugger érkezik hasonló cifraságokat építgetve, rikító rózsaszín gumimatracot pumpálva ésatöbbi ésatöbbi.(ők sem felejtik el a napszaknak megfelelő fülsértő köszönést)

A telepeket alkotó turistapopulációk első számú ismérve, hogy nem ismerik, vagy teljességgel figyelmen kívül hagyják az intim szféra fogalmát.

Mi még az éjszakai hűvös ellen pulóverekkel felvértezett testünket próbáljuk csipás szemmel életrekelteni, de a kolónia már stabilizálta az állásait, a kifeszítési nehézségek miatt földreterített függőágyunktól alig pár centire.  Mit sem törődve avval a ténnyel, hogy a hálózsákban esetleg alvó emberek tartózkodnak, hangos germán csevej közepette szabadulnak meg ruhadarabjaiktól és lógatják az orrunk alá fonnyadt pőre bájaikat.

Hát az itt tapasztaltak alapján azt hiszem ma már másik fekvőhelyre váltunk mert nem annyira kellemes erre ébredni!

Mindent összevetve egy biztos: örülök neki, hogy nem születtem németnek, azért az nehéz dolog lehet….

Aki gondosan megfigyeli a képet láthatja amint éppen az útipoggyászból előhúzott SIMÍTÓFÁVAL egyengetik a homok “durva egyenetlenségeit”.

  pillanatképek a félkész “ojjektumokról”

  Pardon az erős kifejezésért, de én még ilyet nem basztam. A tag egy rózsaszín felfújható mobiltelefonnal simítgatja megfelelő kinézetűre a parti fövenyt…